Csupán nagyon keveseknek sikerül tizenhat évesen abszolút világsztárrá válni, Joss Stone azonban kétségtelenül ebbe a kategóriába tartozik. Az egyedi hangú énekesnő tehetségéről július 29-én hazánkban is meggyőződhetünk.

joss_stone_600

Még 2004-ben a You Had Me című slágerrel és az azt követő milliós eladásokat produkáló második albumával nemzetközi szinten is berobbanó hölgy egy csapásra az évtized vezető énekesnői közé katapultált úgy, hogy a még ki sem lépett a tini korból. Igaz, a hatalmas felhajtás az angol származású művésznő képességei alapján egyáltalán nem volt meglepő: Stone ugyanis karizmatikus dalszerzői képességével, lehengerlő színpadi jelenlétével és elementáris erejű, a soul műfajának legszebb hagyományait idéző orgánumával könnyedén lenyűgözte a közönségét, egyértelműen előkészítve a terepet az olyan díváknak, mint Amy Winehouse vagy épp Adele.

Stone népszerűsége pedig a későbbiekben sem csökkent, sőt, épp ellenkezőleg. Az énekesnő ugyanis kezdeti tündöklése óta sorra szállítja a sikeresebbnél sikeresebb stúdióalbumokat, amelyek közül majdnem mindnek sikerült beférkőznie az amerikai és a brit nagylemez-lista élbolyába – kereskedelmi szempontból is igazolva az ifjú titán mérhetetlen tehetségét, amely néhány esztendő alatt a bolygó egyik legtöbbre tartott előadójává varázsolta őt. E pozíciója pedig a milliós lemezeladások, a sorra megdöntött rekordok és a polcon sorakozó Grammy-díjak alapján valószínűleg az elkövetkezendőkben csak szilárdulni fog.

Joss Stone ráadásul napjainkban talán még aktuálisabb, mint az elmúlt néhány esztendőben. Legutóbbi lemeze, a 2012 The Soul Sessions Volume 2 megjelenése ugyanis illő megünneplése volt az énekesnő addigi karrierének, ami még kilenc évvel azelőtt a közel azonos című The Soul Sessions debutalbummal indult. Remek alkalom kívánkozik tehát arra július 29-én a Budapest Park színpadán, hogy egy forró hangulatú koncert keretében lerójuk tiszteletünket a művész előtt, aki annyi ideje bűvöl el minket markáns és erőteljes, mégis nőies előadásmódjával – melyből az utókor könnyűzenéje is merített egy óriási kanállal.

Jegyárak: 6.900 / 7.900 Ft