Már csak három nap van hátra, hogy elinduljon a zenekar első turnéja Taylor Hawkins halála óta, úgyhogy épp itt volt az ideje, hogy fény derüljön az új turnédobos kilétére, aki nem más, mint a számos helyről – például a Nine Inch Nailsből vagy Sting mellől – ismert zenész, Josh Freese lesz.

Foo Fighters: Preparing Music For Concerts címmel indított live streamet a zenekar, melynek humoros felvezetésében Chad Smith, Tommy Lee és Danny Carey is szerepel, de hamar kiderül, hogy nem közülük valaki, hanem Josh Freese ül a dobok mögé a csapatban. Josh legutóbb Danny Elfman mellett, illetve a The Offspringben működött közre, ám mindkét formációban más üti már a bőröket.

Freese fellépett a tavalyi Taylor Hawkins emlékkoncerteken is. Mint ismeretes, Taylor 2022 márciusában hunyt el váratlanul, ötven éves korában.

A már említett zenekarok mellett a Guns N’ Roses-ben, az A Perfect Circle-ben, a Puddle Of Mudd-ban, vagy a Paramore-ban is megfordult már Freese, hogy csak párat említsünk, és több mint 300 lemezen működött közre különböző stílusokban.

Az új turnéfelállás május 24-én kezdi meg a koncertezést New Hampshire-ben.