Hosszas érlelődés után tavaly jelent meg a banda debütanyaga Cure For Ulcerated Wound címmel, a folytatásra azonban már nem kellett sokat várni: április 13-ától már bárki meghallgathatja a srácok új, háromszámos kiadványát.

etv01-560
Végtelen forgás ez, a részek sosem állhatnak össze – talán kevesen vannak, akiknek mindez nem jutott még eszébe a bennünket körülvevő világot szemlélve. Olykor úgy tűnik, hogy kint és bent, közel s távol csak a rendezetlenség és a zűrzavar uralkodik, az apró „részek”, amelyekből összeáll az életnek nevezett valami, mintha nem akarnának a helyükre kerülni. De ahogy a hazai underground színtér ismert csapatainak (az egykori Dawncore, Penalty Kick és Blood Is Fire, illetve Nadir, Sepoq és Elektrik Wale; utóbbi három banda a jövőben is töretlenül, változatlan felállásban működik majd) tagjaiból verbuválódott Enter The Void az elejétől fogva vallja: az élet mindig, minden körülmények között utat talál magának. Erről szól a zenekar második kislemezének, az Inner Strugglesnak a három szerzeménye (a bevezető mondat egy, a Dried Out szövegéből kiragadott részlet). Az Inner Struggles érettebb, összetettebb anyag az elődjénél, a tavaly megjelent Cure For Ulcerated Woundsnál. A zenekar mélyebbre ásott, és az eredmény egy súlyosabb, sötétebb „dalcsokor” lett, amely még alaposabb betekintést enged a formáció zenei világába. Az anyag – az előzőhöz hasonló módon – letölthető az Enter The Void Bandcamp oldaláról és hamarosan valamennyi ismert zenemegosztó oldalon elérhető lesz.

Koncert- és egyéb infók a zenekar Facebook oldalán találhatók.