Áprilistól újra jár a legendás hegyi villamos, így lesz mivel versenyre kelni: hónapokig pihenőpályán dekkolt a főváros kedvenc közlekedési eszköze, de ha minden igaz, április 1-jétől ismét zakatolhat a Fogaskerekű. Ennek ráadásul nem is csak a kerületi lakók örülnek, hanem az egész város – hiszen Budapest közkedvelt családi terepversenye is veszélybe került volna a nevét adó ikonikus vasút nélkül.

Tizennyolcadik alkalommal rendezi meg április 15-én a főváros és a Hegyvidéki Önkormányzat a már hagyománnyá vált kihívást, ahol nem csak futva és két keréken, de túrázva is lehet teljesíteni a távot. Az egyedülálló családi sportnapon minden évben sok száz fitt városlakó méri össze az erejét a piros vasparipával, a különleges próbatétel célja ugyanis nem más, mint hogy felvegyük a versenyt a jövőre már 150 éve közlekedő Fogaskerekűvel.

Jöhetnek a részletek?

Idén tavasszal a rajthoz állók már tizennyolcadik alkalommal startolnak el, hogy a Fogaskerekű vasúttal egyidejűleg indulva, ám előbb érjék el a Széchényi-hegy, Gyermekvasút végállomást, mint a szerelvény. A hegyvidéki lakosok és lelkes budai túrázók pedig jól tudják, hogy a két desztináció közötti távot alig 15 perc alatt teszi meg a 60-as villamosként is ismert Fogaskerekű, tehát nem kis mérkőzés, hogy a 4 kilométeres szakaszt gyorsabban vegyük be, mint a hegyi vasút. Első hallásra mégsem tűnik annyira vészesnek a kijelölt hossz, de a valójában 325 méteres szintemelkedésű hegymenet még a legedzettebb hobbisportolók számára is kihívás. Ennek ellenére minden évben nevezők tömegei – kicsik és nagyok egyaránt – állják ki a próbát, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy a tavalyi rendezvényen 800 óvodás és kisiskolás is részt vett a családjával.

Az izgalmas, ám izzasztó kaland mellett ugyanis egy kevésbé megterhelő, családbarát versenyszámban, túrázóként is lehet nevezni. A Hegyvidéki Sportközpont hódolva a Budai-hegység csodái előtt, egy 7 kilométeres természetjáró sétára is invitálja az érdeklődőket. A Zugligeti Általános Iskolától induló kijelölt útvonal, olyan nevezetes pontokat érint, mint például a varázslatos panorámájú Tündér-szikla, vagy a Szent-Anna kápolna. Természetesen ennek az útvonalnak a végállomása megegyezik a főverseny célterületével, így a sportolás után együtt lazíthat minden induló.

Neveznél? Mondjuk a részleteket!

Legyél fürgébb futva vagy bringával a Fogasnál, és részesülj a díjazásból: a futók férfi és női első öt-öt helyezettje 150.000 Forint készpénzt, míg a kerékpárosok legjobbjai ugyanilyen értékű sportutalványt nyernek.
Ráadásul nem is csak egyedül vághatsz neki a megmérettetésnek, 2, illetve 4 fős váltócsapatokat, hobbi futókat, baráti társaságok és céges staféták jelentkezését is várják a szervezők – így talán a távot is könnyebb bevenni, mint magányosan.

Lesz még egyéb kaland?

A verseny előtti bemelegítéshez, illetve a célnál várható nyújtáshoz és hengerezéshez idén már profi segítséget kapnak az indulók, hiszen a rendezvény egyik fő támogatója, a Daily Fitness szakképzett edzői segítenek ezekben a blokkokban.
A nem mindennapi kaland után pedig megéri egy kicsit pihenni is: a cél mellett a réten felállított standokon ugyanis izgalmas programok, sportbemutatók, ételkóstolási lehetőség, és gyerekfoglalkoztatók segítenek a relaxációban.

Minden induló egyedi 2023-as emlékpólót kap ajándékba. A különböző kategóriák első három helyezettjei pedig az „Előzd meg a Fogaskerekűt” arculatát tükröző, évente változó éremmel is gazdagodnak. Sőt, bónuszként minden rajthoz álló nevező 50% kedvezménnyel léphet majd be, az idén augusztusi budapesti atlétikai világbajnokságra!

További infók: https://hegyvideksport.hu/elozd-meg-a-fogaskerekut-2023/
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1265515557735451/
Jelentkezés április 11-ig egy új, korszerű felületen: https://shop.hegyvideksport.hu/shop