Paul Foster I. Erzsébet című darabját mutatják be a Szkéné Színházban szerdán, a Vádli Alkalmi Színházi Társulás és a Füge Produkció közös előadásának címszerepét Fodor Tamás alakítja. Paul Foster színdarabja a világtörténelem egyik legnagyobb és legellentmondásosabb alakjának, I. Erzsébetnek, a modernkori Anglia megteremtőjének állít emléket – közölte a Szkéné Színház az MTI-vel. I. Erzsébet neve egy egész történelmi korszakot fémjelez, átmenetet a középkorból a modern világba. Rendkívüli személyiségén túl ez az aspektus teszi érdekessé alakját színházi értelemben is, hiszen egy, a mai korral sok szempontból rokonítható korszakban élt, amikor a világ és benne az ember radikális változások küszöbén állt – olvasható az előadás ismertetőjében.

fuggony

Paul Foster drámája a színház a színházban technikáját alkalmazza: egy társulat életét mutatja be, amely éppen egy Erzsébetről szóló darabot próbál. Olyan világot teremt, amely részben eljátssza, részben pedig kívülről reflektál a korra, Erzsébetre és cselekedeteire, valamint döntéseinek mozgatórugóira. A Szikszai Rémusz színész-rendező által összefogott csapathoz az állandó tagok – Fodor Tamás, Nagypál Gábor, Tamási Zoltán, Király Attila, Tóth József és Bercsényi Péter – mellett újak csatlakoztak: Bodor Johanna, Keresztény Tamás, Herczeg Tamás és Kaszás Gergő is játszik az új darabban. Az előadás zenéje Monori András munkája, a dalszövegeket Kovács András Ferenc írta. A produkció díszletét Varga Járó Ilona, a jelmezt Kiss Julcsi tervezte. Az I. Erzsébetet Magyarországon többek között Mohácsi János, Bodó Viktor és Merő Béla rendezte meg korábban. A Szikszai Rémusz rendezte előadást csütörtökön és pénteken is láthatja a közönség. ( MTI )