Bár sosem voltam rajongó, jó néhány kollégával egyetemben nem ért túl kellemesen, hogy az Offspring – vagy a menedzsmentjük, vagy a fene se tudja kinek a sara – nem épp egy fotósbarát banda, de kiöregedett, erőltetett, és egyben erőtlen punk rockjukkal még akkor sem tudtak volna lázba hozni, ha életem fotóját lövöm a régi önmagának csak árnyékaként dalolászni próbáló Dexter Hollandról mondjuk.

scooter

Azért gondoltam, legalább az olyan, anno általam kedvelt daloknak, mint a Pretty Fly… (tudom, elcsépelt, de azért mégis, na!) adok egy esélyt, de ahelyett, hogy feldobta volna a hangulatot, inkább rövid úton való távozásra késztetett. Ennél jóval erősebbnek bizonyult a sajnos csak felvezető időpontban nyomuló Ignite, bár számomra továbbra is klubbulin jön igazán át az energiájuk, fesztiválon még nem sikerült annyira megnyerniük.

ignite-25

Mindeközben némi – mint utólag kiderült, senkinek sem felróható hibából – késés miatt pont egybecsúszott Téglás Zoliék koncertje az Anna And The Barbies garantáltan energiabomba őrületével, ahol így sajnos újra sikerült – többedmagammal – lekésni a fotózást. (Ilyenkor kéretik némi rugalmasság, kedves színpadmesterek, légy szí!;)) A sátor azonban megmozdult, ahogy kell, jól látszik, hogy Annáék sikere töretlen, az ezért bejárt útért pedig külön respect nekik.

anna

Gyakorlatilag hasonlókat lehet elmondani az őket követő Fish!-ről is, akiknél szintén csak a végső őrületbe sikerült becsatlakozni sajnos – hogyha már egyszer az eklektika nevében töltjük a fesztivált, kihagyhatatlan volt belelesni a sosem öregedő H.P.-be és díszes kompániájába. Ahogy várható volt, messze a FeZen legnagyobb tömege fogadta a Scootert, és egyként énekelte irodalmi Nóbel-díj gyanús igazi nyelvtörő szövegeiket, de őszintén, ez mit sem számított: látvány, buli, hangulat – így kell zárni egy fesztivált. Bár azért a „Döp Döp Döp…” mellett jól esett volna némi nosztalgikus I’m Raving, Break It Up, She’s The Sun, egy Rebel Yell-cover, vagy egy Back In The UK, de tudjuk, ez már nem az a generáció – lelkem megnyugtatására a végére azért pár rigmus erejéig csak felcsendült az a bizonyos „Hyper Hyper”

Fotóink:

scooter-16

scooter-13

anna-15

ignite-2

ignite-5

ignite-18

ignite-15

ignite-26

scooter-5

Máté Évi további fotóit a fesztiválról ide klikkelve találjátok!