Idén nyáron újraéledt a legendás Ifipark. A zárókoncerten a Piramis örökzöld dallamai repítenek a múltba, egy kis zenei nosztalgiára. Miért „ A nagy buli” néven fut a történet? A Piramis rajongók nevezték el így 1979-ben az Ifiparkos Piramis koncertet, ami abban az évben az egyik legnagyobb rock esemény volt a fővárosban.

Gallai_Peter_560
A Piramis-láz csúcsbuliját egy koncertlemez is megörökítette. Abban az időben, hazánkban ez volt a második élőben rögzített album, amit kiadtak. A legendás koncertre pedig közel 10 000 néző volt kíváncsi, az elő-zenekar, az akkor még feljövőben lévő Edda Művek volt.

Természetesen a hatalmas tömegtől az akkori karhatalom tartott és óriási erőkkel vonult ki a Budai Ifjúsági Parkhoz, ám ott semmilyen rendbontás nem történt, a koncert minden különösebb balhé nélkül zajlott. Sajnos azonban a duplára tervezett élő korong csak normál kiadásban jelent meg, feltehetően az akkor monopóliumot élvező lemezkiadó döntése okán.

2019. szeptember 21-én, majdnem napra pontosan negyven évvel az ikonikus „A nagy buli” után, most ugyanott, ugyanazok a dalok csendülnek fel az egykori Budai Ifjúsági Park helyén, a mai Várkert Bazár színpadán. A Piramis együttes a magyar rockzene történetének egyik legnagyobb sztárja, magyar zenekar talán soha nem váltott ki ekkora tömeghisztériát, mint ez a csapat a hetvenes-nyolcvanas években. A zenekar 1975-ben alakult, és rövidesen az ország legnépszerűbb zenekara lett. A Budai Ifjúsági Parkban tízezren tomboltak, a Piramis évente több száz koncertet adott az ország minden pontján, szabadtéri színpadokon, művelődési házakban, ifjúsági parkokban. Lemezeik több százezres példányszámban keltek el, Piramis őrsök alakultak, verseket írtak hozzájuk, a zenészek úgyszólván nem tudtak kimenni az utcára, mert láttukra leállt a forgalom. Nótáik a mai napig a magyar rock legnépszerűbb dalai közé tartoznak, a „Szállj fel magasra”, a „Becsület”, a „Ha volna két életem”, a „Kívánj igazi ünnepet” és a többi sikerdal már igazi klasszikusok és a rádiók mai napig gyakran játszott slágerei.

A zenekar feloszlása után a rajongók tizenkét évet vártak, hogy ismét találkozhassanak kedvenceikkel. 1992-ben öt telt házas koncertet adott az együttes a Budapest Sportcsarnokban, ekkor mondta a Magyarországon koncertező Aerosmith énekese a Piramis tagjainak: „Ti sokkal nagyobb sztárok vagytok, mint mi, mert nekünk csak egy telt házat sikerült csinálni”. Az újra kiadott lemezeket ismét hatalmas példányszámban kapkodták el, de mégsem lett folytatás, a Piramis hosszú évekig újra elnémult.

A következő megjelenés 2006 decemberében volt, amikor megint csak összeállt a zenekar és kétszer töltötte meg az Arénát. A várakozásokkal ellentétben most is elmaradt a nagyobb volumenű visszatérés. A Piramis egykori tagjai közül hárman: Závodi János gitáros, Gallai Péter billentyűs és Köves Miklós Pinyó, a dobos azonban úgy érezte, hogy ezt a zenei örökséget nem szabad veszni hagyni, a közönség továbbra is igényli a koncerteket, élőben szeretné hallani a dalokat. Felkérték hát basszusgitárosnak Vörös Gábort, az Ossián együttes egykori tagját, az énekesi posztra pedig Nyemcsók János bizonyult a legmegfelelőbbnek: megszállott Piramis rajongóként mind hangi adottságai, mind színpadi munkája hitelessé teszi a Piramis frontvonalában. Ebben a formában éled most újra az 1979-es „A nagy buli”, utoljára, az Ifipark színpadán. A koncertet a zenekar a héten elhunyt Gallai Péter emlékének dedikálja.

Jegyár:

Early bird: 4500 Ft
Normál: 4900 Ft

Esőnap: 2019. 09.27. 20:00