Magyarország második legnagyobb újságíró szervezete, a DUE Médiahálózat május 16-án, pénteken 9 és 18 óra között rendezi meg a 21. Országos Ifjúsági Sajtófesztivált a budapesti Millenáris D épületében. A látogatók kipróbálhatnak interaktív játékokat, 3D-s animációs filmkészítést, híradózást és egy szabadulós szobát, ismert emberekkel beszélgethetnek, valamint koncerten vehetnek részt.

due hl

 Az ország minden részéből érkeznek vendégek május 16-án, pénteken a diákújságírók és diákrádiósok legnagyobb éves találkozójára a budapesti Millenáris D csarnokába. A 21. Országos Ifjúsági Sajtófesztivál 9 és 18 óra között több helyszínen számtalan programot kínál az újságírás és a média iránt érdeklődőknek. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) idén a hagyományos és a 3D-s filmkészítés kulisszatitkaiba avatja be a moziterem közönségét, ahol bárki elkészítheti a saját animációs kisfilmjét is. A vendégek egyebek mellett találkozhatnak a nemrég bemutatott történelmi tévéfilm, A berni követ rendezőjével, szereplőivel és forgatókönyvírójával, valamint a „Díszletvadászat” játék során feleleveníthetik a film egyes jeleneteit. Az NMHH idén is elviszi a rendezvényre a Bűvösvölgy médiaértés-oktató központja greenbox részét, ahol stúdióbeszélgetéseket rendeznek meghívott vendégek, például Csiszár Jenő és Novák Péter részvételével, valamint ki lehet próbálni a híradós műsorvezetést is. Különleges programmal készül az OTP is, amely a Millenáris D csarnokában építi fel az Életrevaló kvíz játékának offline szabadulós szobáját, a Talány Termet. Az interaktív játék résztvevőinek rejtett nyomokból és információkból kell összerakniuk egy kódsort, amelynek segítségével meg tudják rendelni a Párizsba szóló repülőjegyüket. Magyarország második legnagyobb újságíró szervezete, a DUE Médiahálózat ebben az évben is számos ismert személyiséget hívott meg a Sajtófesztiválra. A közönségtalálkozók vendége lesz Rátonyi Krisztina, Novodomszky Éva és Al Ghaoui Hesna, az MTVA műsorvezetői, Horváth Vanda, az MTVA gyermek- és ifjúsági főszerkesztője, illetve Szentendrei Adrienn, a Hetedhét gyerekhíradó felelős szerkesztője is. Istenes Bence, az RTL Klub és a Music FM műsorvezetője, Kiss Ádám és Litkai Gergely, a Dumaszínház humoristái, Trokán Anna színésznő és Nagy Lantos Balázs, a Mensa HungarIQa elnöke ugyancsak a diákok beszélgetőpartnere lesz. Rendhagyó módon három tévécsatorna időjósai egyszerre lesznek jelen a fesztiválon, hiszen az egyik közönségtalálkozón Pataki Zita és Véber István az RTL Klub, Reisz András az MTVA, Németh Lajos pedig a TV2 képviseletében válaszol a kérdésekre. A fiatalok beszélgethetnek a ByTheWay fiúegyüttes tagjaival is, akik koncertet is adnak a 21. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon. A rendezvényen már délelőtt 9-től DJ Smash hangolja a közönséget, majd a nyitóprodukció után Kecskés István, a DUE elnöke és Dr. Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke nyitja meg a fesztivált, utánuk pedig dr. Mihalovics Péter, az Új Nemzedék Jövőjéért Program koordinációjáért felelős miniszteri biztos mond köszöntőt. A színpadon napközben kihirdetik a DUE Tehetségkutató Diákmédia Pályázatának eredményeit, valamint átadják a DUE Médiahálózat és a Telenor közös, „Tények nyomában” című etikus újságíró különdíjait is. Szintén itt találnak gazdára a DUE Médiahálózat és a Telenor másik pályázata, a Jövőkutató nyereményei is. A díjátadók közben egész nap zenés-táncos produkciók és interaktív játékok szórakoztatják a közönséget. A 21. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a diákokat érintő és érdeklő más fontos témák is helyet kapnak. Idén az olvasást helyezik a középpontba a szervezők a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A Könyvmegállóba bárki vihet egy könyvet vagy diákújságot, és hazavihet helyette egy másikat, illetve kényelmesen leülhet és belelapozhat a kiadványokba. Az egész napos programfolyamot a szöveg- és médiaértést segítő stúdióbeszélgetések, gyakorlatok színesítik. A pénteki rendezvényen bemutatkoznak a Helyi kincs – légy a vendégünk! című pályázat legjobbjai is, akik egy nem szokványos turisztikai kiállításon ajánlják lakóhelyüket családi vagy osztálykirándulásokhoz. A Helyi kincs programot hazánk turisztikai értékeit bemutató előadásokkal gazdagítják. A Bevásárlókosár című workshopon a versenykultúra sajtós feldolgozásában szerezhetnek személyes tapasztalatot a diákújságírók a Gazdasági Versenyhivatal, illetve a DUE Médiahálózat szakértői segítségével. ( MTI )