A Grammy-díjjal is büszkélkedő énekes/dalszerző/rapper Erik Francis Schrody, azaz Everlast karrierútja kétségtelenül egyedülálló a könnyűzene történetében, idén pedig ismét hazánkban köszönthetjük: május 14-én a Budapest Parkban lép fel.

everlast_600

 

A New York-i születésű, alapvetően a hip-hop műfaja felé tendáló művész ugyanis a 80-as években még a nagy Ice T segítségével próbálkozott a befutással, azonban hazudnánk, ha azt állítanánk, hogy egy csapásra összejöttek neki a dolgok: a végül 1990-ben megjelent Forever Everlasting című debütalbuma tovább motiválta őt arra, hogy főnix módjára éledjen újra hamvaiból – ami végül meg is történt.

Everlast a House of Pain nevezetű legendás rapcsapat oszlopos tagjaként tett szert óriási hírnévre, ami a formáció legnagyobb slágere, a megjelenése után még évtizedekkel is gyakran hallható Jump Around népszerűsége alapján több, mint érthető. Néhány esztendő után azonban a csapatból kifogyott a szufla, és egy részleges, a La Coka Nostra álnév alatt történő összeállást és egy későbbi teljes reuniót leszámítva inaktív maradt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A HOP feloszlásán kesergőknek azonban bőven volt mivel kiengesztelődniük: Everlast ugyanis ismét önálló lábakra állva, saját jogán is eljutott a csúcsra 1998-as második, Whitey Ford Sings the Blues névre keresztelt munkájával, ami egyenesen az amerikai nagylemez-lista kilencedik helyéig repült, milliós eladásokat és elismerő szavakat hozva a pálforduláson átment, immáron rapzenét akusztikus hangszerekkel (főként gitárral) keresztező művész számára.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A sikerszéria pedig a továbbiakban is folytatódott: a tipikus verandás-hintaszékes country/folkra, a súlyos ütemeket megfejelő ritmusbeszédre és a néhol társadalmilag tudatos szövegekre épülő muzsika ugyanis szép számban csalogatta magához a rajongókat – két évtizeden át tartó elismertsége alapján pedig világos, hogy a Budapest Park, a New Beat és a Dürer Kert meghívásában egy olyan előadót köszönthetünk Everlast személyében, akinek még a XXI. században is bőven van mondanivalója, és aki úgy hozza egy kalap alá Johnny Cast és az N.W.A-t, ahogy rajta kívül senki más nem képes.

 

(Fotók: Máté Évi – Dürer kert 2012., Forestglade fesztivál 2010.)