Életének 77. évében elhunyt Benkő László Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar zenész, billentyűs, zeneszerző, a magyar rockzene meghatározó alakja, az Omega zenekar alapító tagja.

Benkő László 1943. június 12-én született Szombathelyen. Középiskolás korában kezdett zenélni, rövid ideig tagja volt a Benkó Dixieland Bandnek, majd a Próféta együttesben játszott. Benkő László 1962-ben alapító tagja volt minden idők egyik legsikeresebb magyar rockzenekarának, az Omegának. Az együttesnek mind a 17 stúdiólemezén játszott. A csapat világszerte több mint 50 millió albumot adott el.

Az Omega együttes első évtizedében szerepköre többször változott: kezdetben zongorán játszott, majd orgonán. 1982 óta szólólemezeket is készített (Lexikon I., II., Ikarosz, Űropera, Omegamix, Impressio, Másik világ), emellett tévésorozatok, játékfilmek, balettek, színpadi művek zenéjét írta. Az 1990-es évektől szerepelt a Rádiókabaré műsoraiban is. 1992 és 1998 között a Hungaroton Gong Kft. lemezkiadó igazgatója volt. 2002-ben alapította meg az instrumentális szintetizátorzenét játszó B-Project együttest. 2006-tól rendszeres vendégszereplője volt a Bulldózer együttes koncertjeinek. 2009-től a szombathelyi Weöres Sándor Színház zenei vezetője. 2013-tól rendszeresen fellépett a Megapolis tribute együttessel, akikkel kizárólag az Omega együttes dalait játsszák.

Benkő László az Omega tagjaként 1986-ban megosztott Liszt Ferenc-díjat, 2013-ban Kossuth-díjat kapott, 2011-ben Pro Urbe Budapestért díjban, 2018-ban pedig Fonogram Életműdíjban részesült.

1995-ben A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki. 2008-tól Zamárdi díszpolgára. 2013-ban lett a Mihail Alekszandrovics Romanov orosz nagyherceg Emlékérem tulajdonosa. Határokon átívelő zenei, művészeti teljesítménye elismeréseként, 2020-ban átvehette a Magyar Kultúra Lovagja címet.

Benkő Lászlót az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti.