A Red One House zenekar az ország első és egyetlen hokum blues-rock bandája egy újabb kislemezzel jelentkezett, ami egyből dupla single formátumban jött ki. Ennek apropóján adjuk közre a zenekar vezetőjével, Pál Zoltán Márkkal készült beszélgetést.

redonehouse
– Eltelt egy év és egy újabb stúdió anyagot hoztatok ki, ez most már mindig így lesz?
PZM: – Igen, szeretnénk minden évben megjelentetni egy kislemezt, de idén ez dupla lett.

– Miért csináltok dupla kislemezt, akkor inkább miért nem egy nagylemezt?
PZM: – Mivel a két lemez tematikailag eltér egymástól, de mégis kapcsolódik. A Féktelen úton című a magányt, az egyedüllétet, a szabadságot jeleníti meg, ami egy egyhangú, komor, vad, bulizós életmóddal párosul. Ennek ellentéte a Minden létben két kanál lemez, ami a párkapcsolatot, a házas életet, a kötöttséget jeleníti meg, ez színesebb, viccesebb, változatosabb. A két anyag nemcsak tematikailag, hanem zeneileg is eltér egymástól: az elsőre inkább a keményebb rockos hangzás a jellemző, míg a másikra a könnyedebb blúzos.

– A Féktelen úton című lemez dalai kísértetiesen megegyeznek a tavalyi a Magányos farkas albumotokkal, jól látom?
PZM: – Igen, ennek elsődleges oka, hogy frontembert váltottunk. Vida Kriszta személyében most már énekesnőnk van, így a dalokat újra gondoltunk, áthangszereltük, sőt még vendég zenészeket is igénybe vettünk felvételek elkészítésénél.

 

– A dupla kislemez is csak digitálisan fog megjelenni, mint az előző?
PZM: – Nem, ezt már fizikai adathordozón is lehet majd kapni, de csak limitált darabszámban. Az egyedi példányszámok mellé jár egy képregény is, ami a később megjelenő videoklipünk alapja. Így olyan lesz, mintha a videót „kézbe lehetne venni”.

– Ez jól hangzik, mikor és hol lesz lemezbemutató?
PZM: – November 15-én az Analog Music Cafe-ban mutatjuk be az új lemezt és ekkor indul az értékesítés is.