Tizedik magyarországi buliját nyomta le a The Subways, és mintha meg se történt volna az ötéves zenei kihagyás: dögös basszus riffek, vidáman ugrálós arconpörgés és akcentusos magyarkodás töltötte meg az Akvárium kistermét hétfőn.
Az estét a Galambos Dorina-vezette YZZO zenekar kezdte. A törékeny énekesnő hosszú utat járt be a Megasztár és Pély Barna óta: jazz zenészként mutatta meg tehetségét a Mrs. Columbo zenekar élén, majd 2017-ben kezdett közösen dolgozni a sok más mellett a Blind Myselfből és Idoruból is ismert fiúkkal. Az elsőnek kicsit furcsának tűnő zenei szimbiózis meglepően működőképes: Dorina hiperaktivitása és a srácok hűvös profizmusa jól megalapozta a bulit.
Nyolc év után új dobossal és lemezzel, egy józan Billyvel (szerk: az énekes Billy Lunn több éves önpusztító életmód, egy öngyilkossági kísérlet és mentális problémák után kért orvosi segítséget és állt újra talpra) érkezett a brit banda újra hazánkba. A közel másfél órás bulit hiába az új lemez turnéjának szánták, a banda főként az első két album dalait játszotta. Kissé olyan volt, mintha egy tíz évvel ezelőtti koncerten lennénk, ahol annyi változás történt, hogy a tagok kicsit megöregedtek.
A buli hozta a régi fesztiválos életérzést: volt énekeltetés az I Want to Hear What You’ve Got to Say alatt, megőrülés a We Don’t Need Money to Have a Good Time-ra, valamint nagy lelkizés a With You előtt. A többnyire harmincas keménymag a munka mókuskerekéből kiszakadva önfeledten pogózott, mintha kicsit újra a régi Szigeten tombolna mezítláb a homokviharban. A nagy egymásra borulásban volt, akinek még a szemöldöke is felszakadt, bár nem úgy tűnt, mint akinek ez a kedvét szegte: egy gyors ragtapaszozás után már ment is vissza a közönségbe.
A zenei trendek változását jól mutatta, hogy a régi teltházas hajós fellépések után most szinte bántóan levegős volt az Akvárium kisterme. A zenekar az új lemez címadó dalában ugyan próbálja kicsit meglovagolni a most trendi szintirockos vonalat, azonban hiába jó szám az Uncertain Joys, valahogy nem igazán Subwayses.
Ennek ellenére a srácok – bár Billy nevetve emelte ki, hogy attól már korban kicsit messze vannak – hatalmas bulit hoztak, a közönségnek pedig nem hogy magyar köszöntéssel, de egyenesen a legnagyobb slágerükbe – Rock & Roll Queen – szokásosan beleszőtt magyar strófával hálálták meg a jelenlétet. Amúgy is mi mást tehetne egy szeles hétfő estén az indie rockon szocializálódott „fiatalság”, mint hogy hajat rázva pogózzon egy pesti underground klubban.
Szöveg: Farkas-Hajdú Eszter
Fotók: Máté Évi
