December 4-én végre ismét Budapesten lép fel Doro Pesch. A német metal királynő és zenekara hamisítatlan DORO show-ra készül, amely az elmúlt 33 év számos nagy slágerét tartalmazza, köztük természetesen sok Warlock nótát is. Emellett a Love’s Gone To Hell című új dal és több más meglepetés is felcsendül majd a Barba Negra Music Clubban.

doro_560
2013-ban és 2014-ben ünnepelte előadói karrierje harmincadik évfordulóját a germán metal királynő, Doro Pesch. A jubileum alkalmából egy komoly turnét is végigcsinált az énekesnő, amelyet a Wacken Fesztiválon indított, 85.000 ember előtt. Ezt követte két telt házas koncert karrierjének kiinduló helyszínén, Düsseldorfban. A fellépéseken számos neves vendég, így Phil Campbell (Motörhead), Biff Byford (Saxon) Chris Caffery (Savatage), Blaze Bayley (ex-Iron Maiden), Joakim Brodén (Sabaton) Hansi Kürsch (Blind Guardian), Udo Dirkschneider, Uli Jon Roth és a Lordi is közösen szerepelt a metal királynővel.

Ezeket a jubileumi koncerteket örökíti meg az idén megjelent Strong And Proud – 30 Years Of Rock And Metal című kiadvány, mely három DVD-ből és két Blu-ray lemezből áll. A lemezek összesen 38 dalt tartalmaznak, köztük számos Doro és Warlock slágert, valamint a Fear Of The Dark (Iron Maiden) és a Balls To The Wall (Accept) feldolgozását is. Megtalálható rajtuk egy kétórás zenés film is, mely a színfalak mögé enged betekintést, Doro kalauzolásával. E road movie készítői bő egy éven át követték a zenekart, így számos különleges és megindító pillanatot is rögzítettek.

Doro így nyilatkozott a készítési folyamatról: „Végtelennek tűnő órákat, éjt nappallá téve dolgoztunk a DVD-n, mert szerettünk volna egy igazán kiemelkedő kiadványt átadni a rajongóknak a 30. évforduló alkalmából. Az előkészületek már a Wackenes fellépés bombasztikus díszleteinek a kialakításával elkezdődtek, ezeknek egy évig dolgoztunk a tervezésén. Ezt követte a két düsseldorfi koncert, először egy klasszikusokat tartalmazó éjszakával, majd egy odavágós rock show-val a második estén.”

Eközben már készül az új stúdióalbum is, amelyről eddig egy kislemez jelent meg: a Love’s Gone To Hell április 1-én vált elérhetővé. Az új dal egy kiváló power metal ballada, amely a remek zongorás bevezetés után súlyos gitárszólamokkal és egy fantasztikus dallammal teszi magát emlékezetessé. A dalhoz videó is készült, melyet többek között Bückeburg reneszánsz stílusban épült kastélyában vettek fel: https://youtu.be/NvfR5_leepI

A kislemezre szintén felkerült a az It Still Hurts című nóta, amelyet Doro még a 2012-es Raise Your Fist albumra rögzített, Lemmy Kilmister közreműködésével – az előtte való tisztelgés és emlékezés okán került elő most ez a dal.

Az új kiadványok megjelenése után novemberben ismét útra kel az együttes, és az állomások közül Budapest sem marad ki: a Barba Negra Music Clubban december 4-én lépnek fel. A turnéval kapcsolatban Doro így nyilatkozott: „Én és a fiúk nagyon boldogok vagyunk, és alig várjuk már, hogy újra személyesen is találkozzunk a rajongókkal. Ez a téli koncertkörútunk Németországban és a környező országokban már szinte hagyománynak számít nálunk, amit ebben az évben sem tervezünk megszakítani.“

a Livesounds bemutatja: Love’s Gone To Hell Tour
2016. december 4., vasárnap 18 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
Doro koncert
Belépő: 6500 Ft, a koncert napján 6900 Ft
Jegyek kaphatók országszerte az ismert jegyirodákban, a CD Pince, Hammer Zenebarlang és Headbanger üzletekben, a Ticketportal és a TEX hálózatában, valamint a Barba Negrában és a http://musicclub.barbanegra.hu/ weboldalon

Kapcsolódó weboldalak:
http://livesound.hu/
http://www.doromusic.de/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/1737949929767798/