2016-ban hat év után először látványos élő show-műsorral lép újra színpadra az elektronikus zene atyja, Jean-Michel Jarre. Néhány nyári fesztivál után az Electronica világkörüli turné októberben indult Európában, és 2016. november 10-én ér a Papp László Budapest Sportarénába a Broadway Ticket Hungary Kft. jóvoltából.

jarre_mate_evi_560

Lenyűgöző látványával és a világszerte milliók által csodált, legmodernebb digitális technológia felhasználásával az új élő show ismét olyan zenei élményutazást ígér, amelybe a hallgató hamar belefeledkezhet. A kétrészes Electronica című nagylemezéről származó számok mellett Jarre kultikus albumairól – mint például az Oxygene és az Equinoxe – is válogat.

Az elektronikus zene ma ismert formájának egyik úttörőjeként Jarre olyan látványvilágot teremt, amelyet szerte a világon páratlannak tartanak. Nevezetes nagyvárosi koncertjeivel világrekordokat állított fel: Párizs La Défense városrészében 2,5 milliós tömeg előtt játszott, majd saját rekordját megdöntve, Moszkva fennállásának 850. évfordulójára rendezett koncertjén 3,5 millió ember vett részt.

A világkörüli turné első szakaszában, új, egyedi szuperprodukciójában Jarre megakoncertjei energiáját és az arénahangulat nyújtotta érzelmeket elegyíti. Ez év októberében és novemberében a francia művész Európa fő koncerthelyszínein, többek között a londoni O2 Arénában és a párizsi AccorHotels Arénában is játszik, de fellép még Németországban, Szlovákiában, Magyarországon, Lengyelországban, Ausztriában és Svájcban is.

Az Electronica koncertturné az Electronica album 2. részének (The Heart of Noise) 2016. május 6-i megjelenése után veszi kezdetét. Jarre kétrészes nagylemezének pozitív kritikai visszhangot kiváltó 1. része (The Time Machine) után, a Sony Music International kiadásában az album számos ünnepelt művészt is felvonultat (Rone, Pet Shop Boys, Primal Scream, E.S., Julia Holter, Gary Numan, Jeff Mills, Peaches, Siriusmo, Yello, The Orb, Sebastien Tellier, Hans Zimmer, Cyndi Lauper, Christophe). Az Electronica duplalemezes projekt megvalósításához Jarre valamennyiüket személyesen választotta ki.