Több mint tíz év után jelentkezett újdonsággal az egy ideje ismét koncertező zenekar, méghozzá egy igazán különleges alkalomból: a Vágtázó Halottkémek Végtelenből Kilőtt Nyilak – VHK-feldolgozások című lemezére rögzítettek ők is egy feldolgozást, a dalhoz pedig házilag egy klipet is készítettek, ami december 26-án debütált. A csajok emellett hamarosan élőben is láthatóak lesznek: január 13-án a Wall Of Sleep és a Raksha Bandhan társaságában lépnek fel a Robotban.

„Hatalmas megtiszteltetés volt számunkra ez a lehetőség, egyben nagy kihívás is. Nem vagyunk már teljesen aktív zenekar, évi egy-két koncert erejéig jövünk össze zenélni, ez a projekt viszont azonnal prioritásba került mindannyiunknál.” – meséli a csapat, akik Strasser György vezényletével rögzítették a Valami tündöklő című dalt a B-Monitor Stúdióban Törökbálinton, aki a keverésért is felelt, a végső mastering pedig – mint minden dal esetében a feldolgozáslemezen – Paczári Viktornak köszönhető.

„Ezt a dalt nekem nem könnyű elénekelni, utólag raktam össze, hogy mennyire gyógyító volt, a szöveg miatt is, olyan, mint egy hosszú ima. Köszönöm Gyurinak, hogy segített kitalálni a vokálokat” – tette hozzá Farkas Sarolta énekes.

A felvétel különlegessége még, hogy bizonyos részeknél djembe is hallható benne, mely hangszeren Ricardo Martinez játszott.

„Mivel az egész projektbe beleszerettünk, gondolkodtunk, legyen-e hozzá saját videó, kit kérjünk fel, mikor forgassunk, hol, hogyan…aztán beugrott, hogy lehetne moodvideo…összejöttünk egy hangulatos vasárnapra a Light&Moth tetoválószalonban, vittünk saját dekorációt, majd magunkat vettük fel – többnyire telefonnal, és magunknak is vágtuk meg az anyagot, szintén telefonnal.”

2023-ban sem várható túl sok Buttercup-koncert, január 13-ára azonban egy igazán remek évindító péntek 13-ára várnak mindenkit a Robotba, ahol a doom, a klasszikus metal és a hard rock súlyos, de dallamos világát egyesítő Wall Of Sleep, valamint a doom, southern és hardcore hatásokkal operáló zúzós, lehangolt metált toló Raksha Bandhan lesz még látható-hallható.

Esemény: https://www.facebook.com/events/535342261806926
Buttercup-facebook: https://www.facebook.com/buttercupzenekar