Új korszak kezdődik idén a kínálatot tekintve a magyar kulturális turizmusban, aminek nyitánya a 34. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) lesz – hangzott el szerdán az eseményt beharangozó párizsi sajtótájékoztatón. Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese, a BTF Operatív Testületének tagja elmondta: Magyarország célja az, hogy a kulturális turizmus területén vezető helyre kerüljön a világban, s ehhez jó alapot biztosítanak az új vagy megújult kulturális intézmények, többek között a Zeneakadémia, a hamarosan újra megnyíló Pesti Vigadó, valamint a tavaly átadott Budapest Music Center, a fesztivál fő helyszínei.

btf2014 hl

Franciaországból az utazók fele kulturális célból érkezik Magyarországra. Miután a korábbiaknál sokkal gazdagabb lett a fesztivál kínálata, szeretnék szélesebb társadalmi rétegeket is elérni – hangsúlyozta Horváth Gergely. Az elmúlt három évben Magyarország rekordokat döntött a turizmus területén, ami a „hátizsákos romkocsmás turistától a Michelin-csillagos éttermet” kereső utazókig minden kategóriában széleskörű, minőségi kínálatnak köszönhető. Ebből a szempontból Magyarországon jelenleg a világon a negyedik, Európában pedig az első számú „ár-érték arányú célpont” – mutatott rá a mintegy ötven turisztikai és kulturális újságíró részvételével rendezett sajtóreggelin. Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ igazgatója elmondta, hogy a kormány most először négy évre előre biztosította egy olyan fesztivál működésének anyagi kereteit, amely a nyugat-európainál elérhetőbb áron kínál magas színvonalú rendezvényeket világhírű előadókkal. A március 21. és április 6. között megrendezendő 34. Budapesti Tavaszi Fesztivál 58 helyszínen 172 programot kínál a klasszikus, a kortárs és a könnyűzene, valamint a tánc-, a színház és a képzőművészet területén. Ezek közül a fesztiváligazgató kiemelte a Bécsi Filharmonikus Zenekar hangversenyét, amelyet Zubin Mehta vezényel a Művészetek Palotájában. A Budapest Music Centerben mások mellett a világhírű moldáv hegedűs, Patricia Kopatchinskaja köszönti majd az idén 70 éves Eötvös Péter zeneszerzőt. Elena Bashkirova és a Jeruzsálemi Fesztivál Kamarazenekarának programja Bécs zenei kultúráját idézi majd, különböző korszakokból válogatva a remekműveket: Haydntól Arnold Schönbergig, Beethoventől Alban Bergig. A BBC Filharmonikus Zenekar hangversenyének szólistája az „ütőhangszerek varázslója”, az osztrák Martin Grubinger lesz a Művészetek Palotájában. Maxim Vengerov pedig a Lengyel Kamarazenekarral Mozart- és Csajkovszkij-műveket ad elő. Az operakínálatból kiemelkedik még két, francia vonatkozású barokk ritkaság: Jean-Christophe Spinosi és az Ensemble Matheus Handel Orlando című darabja, valamint Jean-Philippe Rameau Les fetes de Polymnie című operájának újkori világpremierje, amelyet a Versailles-i Barokk Zenei Központtal együttműködve rendeznek Budapesten.
A Magyar Állami Operaház Tosca-előadásában José Cura Cavaradossiként lesz látható. Napjaink legkeresettebb baritonénekesei közül a brit Simon Keenlyside és az uruguayi Erwin Schrott is önálló esttel lép fel. Az észak-afrikai hatásokból táplálkozó, multikulturális dallamaikat autentikus hangszereken adja elő a francia Lo’Jo zenekar. Sebestyén Márta, a magyar népdaléneklés egyik legismertebb előadója pedig a Grammy-díjas Deep Foresttel különleges filmkoncerten lép fel. Új alkotásával érkezik a fesztiválra a Szentpétervári Eifman Balett, amelyben a művészettörténet egyik legkegyetlenebb szerelmi történetét, a zseniális szobrász, Auguste Rodin és a modellből szobrásszá fejlődő Camille Claudel szenvedélyes és művészi féltékenységgel terhelt szerelmét fogalmazta meg Borisz Eifman a koreográfia eszközeivel. A fesztivál összművészeti jellegéhez illően az új cirkusz műfaja is teret kap. Az első magyar újcirkusz-társulat, a Recirquel új utakat keresve egy izgalmas, kelet-közép-európai irányzatot szab ennek a műfajnak A Meztelen Bohóc című előadásával.
A Nemzeti Színházban a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozón váltják egymást neves társulatok, a Budapesti Történeti Múzeumban pedig a firenzei Uffizi-képtárban őrzött magyar festők önarcképeinek tárlata lesz látható.
Packi Barbara, a Magyar Turizmus Zrt. párizsi képviseletének igazgatója kiemelte, hogy a franciák a tizenegyedikek a Magyarországra érkezők turisták között, az élen Németország, Ausztria és Olaszország áll. A francia utazók évente 384 ezer vendégéjszakát töltenek Magyarországon, átlagban 2,6 éjszakát maradnak, 91 százalékuk Budapestet és környékét látogatja meg. ( MTI )