September 10, 2013 0

A Frankfurti Könyvvásár “atyjának” is tetszett a magyar megjelenés a Moszkvai Nemzetközi Könyvkiállításon

By in Hírek

Peter Weidhaas, a Franfurti Könyvvásár “atyja”, korábbi igazgatója is gratulált a magyar megjelenéshez a Moszkvai Nemzetközi Könyvkiállításon és Vásáron. A rendezvénynek, amely hétfőn zárta kapuit, Magyarország volt a díszvendége.

Baranyi András, a Balassi Intézet Moszkvai Magyar Kulturális Központjának igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a nemzetközi könyves szakmában elismert német szakember – aki 1975-től 2000-ig volt a Frankfurti Könyvvásár igazgatója – úgy vélekedett, hogy Magyarország szereplése a moszkvai könyvvásáron annak a szemléletnek a kiváló példája volt, amelyet évtizedekkel ezelőtt ő honosított meg. Weidhaas gyökeresen átalakította a könyves seregszemléket, mondván, hogy azokon már nem elég csak kirakni a könyvet a polcokra, hanem magát a könyv tartalmát is meg kell ismertetni az emberekkel, élő programokat is kell szervezni.
“Alapvető feladatunk, miután lezártuk ezt a nagyon mozgalmas, nagyon színes hetet, hogy fenntartsuk a vásáron is tapasztalt érdeklődést az olvasókban és a kiadókban a magyar könyvek, a magyar irodalom iránt” – hangsúlyozta Baranyi András.
Az igazgató elújságolta, hogy az idei Moszkvai Nemzetközi Könyvvásárra oroszul megjelent hat könyv közül kettőt: Csáth Géza Válogatott novellák című kötetét és Háy János: A gyerek című regényét az Oroszországi Idegen Nyelvi Könyvtár kiadójával közösen adták ki, és már megállapodtak velük, hogy a Magyar stílus nevű sorozatot mindenképpen folytatják az utóbbi húsz-huszonegynéhány év, tehát a rendszerváltozás utáni magyar líra bemutatásával. A magyar kortárs versek egyáltalán nem jutottak el eddig az orosz olvasókhoz, ám valódi igény van rájuk. Egy kortárs magyar versantológiát adnának ki oroszul – ismertette e terveket Baranyi András.
“Annak örültünk a leginkább, hogy valóban szem előtt voltunk, és a szervezők is minden segítséget megadtak ahhoz, hogy jól szerepelhessünk – tette hozzá az igazgató. “A vásár minden napjáról megjelent egy nyolcoldalas lap, amelynek folyamatosan a címlapján voltunk hol egy néptánc bemutatóval, hol egy kerekasztal-beszélgetéssel. Annak, hogy Magyarország  díszvendégként szerepelt a moszkvai könyves eseményen, az orosz sajtóban is nagy visszhangja volt. A nagy hírügynökségek és az országos állami televíziós csatornák is beszámoltak róla” – mondta a moszkvai magyar kulturális intézmény vezetője.
Hatos Pál, a Balassi Intézet főigazgatója az MTI-nek moszkvai tartózkodása alatt adott interjúban arról beszélt, hogy mennyire fontos volt a Nemzetközi Könyvkiállításon és Vásáron való magyar részvétel a magyar-orosz kulturális kapcsolatok szempontjából. “Az orosz irodalom világirodalmi jelentőségű, Oroszország kulturális nagyhatalom és úgy érezhettük, hogy bár Magyarország kicsiny, főképp Oroszországhoz képest, mégis kulturális nagyhatalomként tartanak bennünket számon. A magyar irodalom képviselőit itt érti az irodalombarát közönség” – emelte ki a főigazgató.
Hatos Pál szerint a Balassi Intézet moszkvai központjának egyik fontos feladata a kapcsolatok építése, ápolása mindazon orosz kulturális, tudományos körökkel, intézményekkel, amelyek eddig is érdeklődéssel fordultak felénk, mert nem szabad elfelejteni, hogy a kulturális élet is egyfajta versenyben van. A partnerséget csak akkor tudjuk fenntartani, ha programokkal, projektekkel, javaslatokkal jelentkezünk, és ezek vonzóak, valamint támogatásra találnak – tette hozzá.
Oroszország stratégiailag fontos Magyarországnak, gazdasági, politikai és kulturális szempontból is. A Balassi Intézet programja, a Campus Hungary is azt szolgálja, hogy minél több külföldi hallgató ismerje meg a magyar tudományos életet, hogy sok diák jöjjön hallgatónak Magyarországra. “Egy átlagos orosz gimnazista legalább tud annyit, mint egy átlagos magyar gimnazista, kulturálisan ugyanazokat a kódokat kaptuk meg korai éveinkben és ezt ki kell használni. Ezt is kell, hogy szolgálja a Balassi Intézet Moszkvai Kulturális Központja Moszkvában – mondta Hatos Pál főigazgató. ( MTI )

 

Tags: , , ,

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.