August 28, 2020 0

Szeptemberben jön a 2020-as Alpárfeszt

By in Hírek

Magyarország legkörnyezetbarátabb és legundergroundabb fesztiválja idén már hetedik alkalommal vár ütős hazai antimainstream zenekarokkal a Tiszánál. A három nap zenei relax és underground őrület pedig valóban igazi chill élmény lesz: a reggae-től a funk muzsikán keresztül egészen a fúziós és modernmetal produkciókig mindenféle szubkulturális stílus megfordul majd a fesztivál egyetlen színpadán.

Éppen ez, vagyis a sokszínű zenei felhozatal és a természetközeliség az Alpárfeszt örök és megkérdőjelezhetetlen védjegye, és ezt az egzotikumot támasztja alá az is, hogy a helyszín idén is, ahogy a kezdetektől, egy egykori birkalegelő lesz.

Na de nézzük a zenei konkrétumokat: Dungaree, IDEGEN, Muddy Roots, Let the cigar die, VolumeFeeder, DonGatto, Lazarvs, Stubborn, és a KIES zenekar is tiszteletét teszi többek között az ország legzöldebb, „nemcsakmetal hosszúhétvégéjén”. Ráadásul az együttesek mellett a bolygóvédelem is fontos szerepet kap: így egyik első hazai fesztiválként az Alpárfeszt szervezői már két éve kitiltották a PET palackokat, az italt pedig kizárólag repoharakba mérik majd ebben az évben is.

További információ az eseményről itt található.

 

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.