A decemberi vendégszereplés után ezúttal fő zenekarként, teljes hosszúságú műsorral lép fel Budapesten az Amorphis. A finn metal zenekar Under The Red Cloud című lemezét mutatja be április 5-én a Barba Negra Music Clubban, ahol a holland Textures és a görög Poem is szerepel.

amorphis_560
Az 1990-ben, Helsinkiben alapított Amorphis pályafutásával beírta nevét a metalzene történetébe, olyan lemezeknek köszönhetően, mint az 1992-es The Karelian Isthmus, az áttörést meghozó 1994-es Tales From The Thousand Lakes vagy éppen a 2006-os Eclipse, mely az első közös munkájuk volt a jelenlegi énekessel, Tomi Joutsennel.

A tavaly ősszel megjelent Under The Red Cloud az együttes tizenkettedik stúdióalbuma, melynek felvételein a hat zenész mellett részt vett Chrigel Glanzmann az Eluveitie-ből, akinek fúvósbetétjeit a The Four Wise Ones és a Death Of A King című dalokban hallhatjuk. Az Opeth-ből ismert dobos, Martin Lopez szintén a Death Of A Kingben játszik ütősökön, míg a The Four Wise Ones, a Sacrifice és a White Nights című tételekben Aleah Stambridge (Trees Of Eternity) hallható vendégénekesként. A keverést és a produceri feladatokat Jens Bogren látta el. A lemezhez készült legfrissebb videó a The Four Wise Ones, mely itt látható: https://youtu.be/nkqj4vbwdIw

„Nagy megtiszteltetés volt ilyen tehetséges zenészekkel együtt dolgozni az új lemezen – mondta el az alapító gitáros, Esa Holopainen. – Mindannyian hozzájárultak saját személyiségükkel a dalok sokszínűségéhez.” A felvételi munkák igen intenzív tempóban történtek a gitáros elmondása szerint: „Most először fordult elő, hogy reggel 8-kor keltem a felvételek megkezdése miatt. Egészen este 6 óráig ment a munka, minden egyes nap. Az új lemez hasonló irányt mutat, mint a Circle album, de részben az Elegy-re is emlékeztet. Számos különböző hangulatú dalt írtunk, de az összhatás rendkívül dinamikus és dallamos.”

Az első kislemezre került Death Of A King remekül szemlélteti a lemez sokszínűségét. A dal egy keleties hangulatú motívummal nyit, melyet egy kirobbanó erejű dobos rész vezet át a végig igen dinamikus fő témába: https://youtu.be/Kc-gEds3eTM

A dalszövegeket az előző négy lemezhez hasonlóan Pekka Kainulainen írta. Holopainen elmondása szerint „Pekka afféle virtuális taggá vált mára a zenekarban. A dalszövegek nem állnak egyértelműen össze egy teljes történetté, de ebbe az irányba mutatnak.” A borító grafikáit egy francia képzőművész, Jean-Emmanuel „Valnoir” Simoulin készítette, aki korábban a Laibach, a Paradise Lost, a Morbid Angel és a Watain számára is készített borítókat.

Az Amorphis az új lemezt egy világkörüli turnén mutatja be élőben, mely már tavaly szeptemberben kezdetét vette. Ezt követően a zenekar csatlakozott a Nightwish aréna-turnéjához, melynek keretében decemberben Budapestre is eljutottak egy rövidebb koncert erejéig. A hazai rajongók reményei most teljesülnek, ugyanis április 5-én fő zenekarként, teljes programmal térnek vissza a Barba Negra Music Clubba.

A turnén részt vesz a Nuclear Blast kiadó egy másik zenekara, a Textures is. A komplex, sokrétegű és mély koncepcióval bíró modern metalcore együttes 2001-ben alakult Hollandiában, és Phenotype című új lemezük idén februárban jelent meg. A 60 perces kiadvány egy kétrészes sorozat első darabja, a második rész Genotype címen jelenik meg egy évvel később. A Shaping A Single Grain Of Sand című dal videóját itt láthatjuk: https://youtu.be/JKtvJUyFX5U

A turné másik vendége Görögországból érkezik: a Poem zenekart George Prokopiou alapította társaival Athénban, 2006-ban. A négy jelenlegi tag különböző zenei irányokból érkezik, és különleges, a progresszív és alternatív rockzene sajátosságait mutató dalokat írnak. Skein Syndrome című második lemezük most márciusban jelenik meg.

A Concerto Music bemutatja: Under The Red Cloud World Tour 2016
2016. április 5., kedd 19 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
Amorphis, Textures, Poem koncertek
Belépő: 5900 Ft, a jegyérétkesítő hálózatokban ill. a koncert napján 6900 Ft
Jegyek kaphatók a Ticketportal és a Ticket Expressz hálózatában, a CD Pince, Headbanger üzletekben, valamint a www.concerto.hu és a http://tixa.hu/ weboldalakon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://concerto.hu/
http://www.amorphis.net/
http://texturesband.com/
http://poemband.com/

https://www.facebook.com/concertoconcerts
https://www.facebook.com/events/1642588399313888/