Szeptember 18-án jelenik meg a brit elektronikus négyes, a Rudimental második, We The Generation című albuma, azonban máris a második előzetes dalt klipesítették meg róla. A deepes Rumour Mill mind zeneileg, mind pedig képi világát tekintve szöges ellentéte az előző Never Let You Go-nak.

rudimental_klip
A Rumour Mill ugyanis harsányan színes elődjéhez képest fekete-fehér, és mindössze a két közreműködő énekes, Anne-Marie és Will Heard szerepel benne, akik már a Rudimental saját kiadója, a Major Toms első szerződtetett énekesei. A hölgyet – kinek angyali arca a banda tagjai szerint Kylie Minogue és Drew Barrymore tökéletes kombinációja – egyébként tavaly a Balaton Soundon már láthattuk, hiszen ő is elkísérte a Rudimentalt a fesztivál egyik legjobb koncertjére, és reméljük, idén is velük tart a Kingdom Of Hegyaljára július 19-én, hogy élőben is hallhassuk ezt a remek dalt.