A Morcheeba, a Platon Karataev, a Carson Coma és a Hiperkarma is fellép a június 23. és 26. között Nagymaroson megrendezendő VéNégy Fesztiválon és Színházi Találkozón, amely a nemzetközi színházi és utcaszínházi produkciók mellett idén minden eddiginél erősebb zenei programot kínál.

 

A VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó nagymarosi helyszíne tavaly nemcsak a fesztiválozókat, hanem a fellépőket is lenyűgözte. A rendezvénysorozat hosszú távon megtalálta otthonát, így június végén ismét zenével és színházzal telik meg ez a helyszín, ahol hazai zenekarok mellett a brit Morcheeba is fellép – közölték a szervezők az MTI-vel szerdán.

Tájékoztatásuk szerint a VéNégy Fesztivál minden eddiginél erősebb zenei felhozatalt ígér, négy színpadon fogják egymás váltani a zenekarok. A magyar együttesek közül a Platon Karataev, a Carson Coma, a Hiperkarma, a Bohemian Betyars, Dánielfy Gergő és az Utazók, valamint a Konyha biztosan fellép, a koncertek mellett pedig színházi és utcaszínházi előadások, természetjáró és sportprogramok, minőségi gasztrokínálat is várja majd az érdeklődőket.

A Morcheeba európai turnéja keretében érkezik Nagymarosra – áll a közleményben, amely idézi a brit triphop duó énekesét is. „A legismertebb számaink mellett néhány ritkán hallott dal is helyet kap majd a műsorban, és biztosan eljátszunk néhány számot legújabb lemezünkről, a Blackest Blue-ról is. Örülök, hogy hamarosan újra találkozhatunk a magyar közönséggel, remélem, mindenki készen áll az énekre és a táncra!” – üzeni Sky Edwards.

A rendezvénysorozat folyamatosan bővülő programjáról a https://venegyfesztival.hu honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők.