A stílus kedvelőinek nem lehet kérdés, hol töltik június 14-ét, amikor is a Budapest Park színpadán egy este lép fel a Killswitch Engage, az Architects, az August Burns Red, az Atreyu és a Bury Tomorrow.

kse_560

Az este egyik legnagyobb kedvence a brightoni Architects a korábbi magyarországi fellépésein már bőven bizonyította, hogy van igény rájuk. Legutóbb 2014-ben jelentkeztek stúdióalbummal Lost Forever // Lost Together címmel, melyet Svédországban rögzítettek, és amellyel visszatértek keményvonalas metálgyökereikhez. Szintén a modern metalcore felől érkezik, ráadásul szintén nem első alkalommal az August Burns Red. Az amerikai zenekar védjegyéül szolgáló dallamos, technikás riffek és a kőkemény breakdownok már a korai években megmutatták a csapatban rejlő óriási potenciált. A pennsylvaniai kvintett hat egységesen igényes, magas színvonalú sorlemez után tavaly nyáron jelentette meg hetedik albumát Found in Far Away Places, amelyről az Identity című dalért a csapat megkapta élete első, ám jólmegérdemelt Grammy-jelölését.

És ha már az amerikai metalcore-nál tartunk, akkor nem maradhat ki a buliból a wetfieldi ötösfogat, a Killswitch Engage sem. Már csak azért sem, mert az Overcast és az Aftershock zenekarok romjaiból életre kelt csapatot a stílus egyik megteremtőjeként tartják számon. A kemény zenei témák mellett ugyanis fontos szerephez jutottak a dallamok, illetve ami még ennél is fontosabb, a tiszta vokál. Így született hát meg a hardcore és a metál házasításából a metalcore, amelynek a Parkway Drive vagy az All That Remains mellett egyik vezéregyénisége lett az idén új lemezzel jelentkező Killswitch Engage, akik az Incarnate lemez dala mellett biztosan előadják majd slágereiket, mint a Temple From The Within, a My Last Serenade vagy a My Curse. A terepet pedig előmelegíti a 2014-ben újraalakult Atreyu, akik szintén fontos szerepet játszottak a 2000-es évek metalcore-jának fejlődésében, és akikre olyan zenekarok voltak hatással, mint a Pantera, az Arch Enemy, az In Flames és a Soilwork. A fiatalabb generációt pedig a 2006-ban alakul Bury Tomorrow képviseli, akik szintén friss anyagukkal, a január végén megjelenő Earthbound című negyedik lemezükkel érkeznek majd Budapestre.

Korhatár a koncertekre:
– 16 éven aluliak csak szülői kísérettel vehetnek részt a koncerten
– 10 éves korig a belépés ingyenes

Jegyár: 8.499 Ft

Terasz és Terasz kiegészítő jegyek kaphatók:
– Terasz jegy: 11.999 Ft
– Terasz kiegészítő jegy: 4.499 Ft
– Terasz jeggyel jogosult vagy belépni a VIP bejáraton. A Teraszokról exkluzív helyről élvezheted a koncertet, és a koncertek utáni bulit.

 

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/525012431003073/