Egy különleges albummal és egy hozzá készült bensőséges videós kollaborációval búcsúzik az ikonikus váci Klavins Piano Manufaktúrától iamyank. A lemez ráadásul a zenész-producer karrierjében zeneileg is egy mérföldkő, ugyanis ez az első alkalom, hogy szóló zongora anyagot jelentet meg.

Az Una Notte (Egy éjszaka) névre keresztelt album egyfajta búcsúlevél, amit átitat iamyank a csend és az Una Corda zongora iránt érzett gyermeki lelkesedése. Utóbbiért egyébként a fanatikus vintage hangszergyűjtó Nils Frahm is rajong, sőt, az első prototípus az ő megrendelésére és közreműködésével készült.

A felvételek egy nagyon különleges atmoszférájú helyszínen, a világhírű zongorakészítő, David Klavins műhelyében készültek. Iamyank egyébként nem első alkalommal alkotott itt, de az biztos, hogy utoljára. Még tavaly szeptemberben kapta a hírt, hogy a Klavins Piano Manufaktúra ebben a formában, ahogy eddig ismerhettük, Magyarországon megszűnik.

„Pont annyira ért sokként, mint az, amikor megtudtam anno, hogy ez a műhely itt van Magyarországon. Érthető módon erős kötődésem alakult ki az Una Cordával és magával a helyszínnel is. Reflexszerűen jelent meg bennem a gondolat, hogy még egy utolsó emléket szeretnék begyűjteni: egy csendes éjszakai session hang- és képfelvétele tökéletes búcsú lesz a helytől, és kellemes emlékként őrzi majd azt a teret.”

Az Una Notte tulajdonképpen egy éjszaka kreatív folyamatának naplója: az óvatosabb, ismerkedős részből az idő előrehaladtával elérkezünk a hajnali 3 órás állapothoz, ami ehhez mérten már sokkal absztraktabb, a kezdő és a végpont tehát nagyon széles skálán mozog. A lemeznél a koncepció annyi volt, hogy annyira keveset és annyira egyszerűen játsszon, amennyire csak lehetséges.

„Nem én vagyok a főszereplő, még csak nem is a hangszerek, hanem a tér maga, ami a szünetekben és a csendben tud igazán érvényesülni.” – teszi hozzá iamyank.

Az Una Notte teljes hanganyagát végigkíséri egy kisfilm, amelyet az ismert koncertfotós, Bátori ‘Jim’ Gábor (sinco) jegyez. Iamyank először az Esti Kornél: Itt maradtam az éjszakában projektjén dolgozott együtt vele.

„Jim baromi jól látja meg a helyzetben a pillanatot, amit egy normál szem nem is vesz észre. Tudtam, hogy ő lesz az az ember akit ha eljön az alkalom, bedobhatok egy ilyen szituációba, és valahogy meg fogja találni a módját annak, hogy izgi legyen a végeredmény. Nekem emiatt könnyű volt, neki, azt hiszem, kevésbé.”

Jim tehát szintén teljesen szabad kezet kapott a videó készítésénél – az improvizációra épülő alkotást pedig nem egyszerű, mégis érdekes feladat volt kamerával lekövetni. Erről a következőképp mesél:

„Kiborít, ha fix pozícióból, állványról kell dolgoznom. Jobban szeretek kézből kamerázni, így lehetőségem van szabadon körbejárni a teret. Pont ez a megközelítés, az improvizáció kiszámíthatatlansága tette izgalmassá ezt a kollaborációt számomra. Az elejétől kezdve egyetértettünk abban, hogy a fő szempont az emberközeliség, szemben a tökéletesre polírozott részletekkel.”

Az Una Notte egyszerre egy búcsú és őszinte tiszteletadás. A végeredmény egy letisztult, csendes lemez, ehhez pedig egy négy fejezetből álló kisfilm társul, ami a teljes nyugalomból fordul át a szürreális képsorokba: többek közt azt is közvetlen közelről szemügyre vehetjük, hogy néz ki játék közben az Una Corda belülről.

A lemez április 2-án, Bandcamp Friday-en debütál.

Iamyank számára azonban nincs megállás: április 17-én az OMC Live session keretében kiadatlan, egyszer megszólaló anyagot játszanak az iamyank Live Ensemble felállással. Ezen kívül elárulta, hogy az előrejelzések azt mutatják, ebben az évben erős lemezfront közeleg irányából.