Sziget szubjektív Nillel

Vlogger barátunk, Híresember Nil is kilátogatott a Szigetre, hogy megörökítse nekünk kalandjait, ahol találkozott az Apey & the Pea tagjaival és a legifjabb Twenty One Pilots rajongóval is. Nézzetek bele ti is, hogy milyen volt az élet a fesztivál utolsó...

Nyárzáró r’n’r a Trackben

Vintage rockból és délies dallamokból sem lesz hiány augusztus 22-én, csütörtökön a Barba Negra Trackben, amit ismét egyesült erővel vesz be az Ozone Mama és az Asphalt Horsemen, vendégük pedig ez alkalommal a Peter Kovary & The Royal Rebels lesz. Aki pedig...

Kijött Grúbi első, egyben utolsó dala

A Krúbi néven ismert rapper 2017-ben robbant be a köztudatba, útját pedig azóta is teltházas koncertek fémjelzik. Első nagylemeze tavaly tavasszal jelent meg Nehézlábérzés címmel, idén februárban pedig Zárolás Feloldva című EP-jével borzolta a kedélyeket. A...

A Sziget egyik legnagyobb buliját hozta a Foo Fighters

A 2017-es arénás koncert után a Foo Fighters a Szigeten is becsülettel lezúzta a két és fél órát és Dave Grohléknak jobban is állt ez a felszabadult fesztivál-életérés. Ezzel pedig méltó módon zárták a Nagyszínpad műsorát, feltéve a koronát az egész hét programjára....

Ismét varázsolt a Szigeten a Florence + The Machine

Második alkalommal hódította meg a Sziget nagyszínpadát Florence Welch zenekara. Előtte a szintén brit Catfish and the Bottleman izzította be a közönséget. A Florence & The Machine nem okozott csalódást, ám hozzá képest az előtte játszó banda kissé középszerűnek...

Zenei időutazás Woodstockba! – Woodstock 50 Hungary Festival

Kereken fél évszázada körülbelül ötszázezer ember tombolta végig a világ legelső rockfesztiválját, ahol állítólag a háromból két teljes napon át zuhogott az eső. De senkit nem érdekelt az időjárás, a bokáig érő sárban is ünnepelték a zenét, mert olyan istenségek és...

Félmillió belépés fölött zár a Sziget

A Sziget látogatószáma idén is átlépi a félmilliót az egy hét alatt, de a tavalyi látogatócsúcsot biztos nem dönti meg. Teltházzal nyitott a sziget, de a főszervező, Kádár Tamás szerint a zárónapon biztos nem lesz teltház. „Sajnos az időjárás előrejelzés hatása a...