2018-ban indul a Nightwish új, világ körüli turnéja, mely a tervek szerint 9 hónapon át tart majd, és Észak-Amerikában kezdődik, 34 állomással. A turné első európai helyszíne Tallinn lesz májusban, de már most megvan a budapesti koncert időpontja is: a finn szimfonikus metal zenekar 2018. november 20-án játszik a Papp László Budapest Sportarénában. A budapesti koncertre az elővétel most szerdán indul.

nightwishuj_560

A történet 1996-ban indult: Tuomas Holopainen ebben az évben rakta össze azt a három dalból álló demót, ami hozzásegítette a zenekart első lemezszerződéséhez. Húsz évvel, több mint 2000 koncerttel és 8 millió eladott lemezzel később, napjainkban a Nightwish a legnagyobb metal zenekarok egyike. A két évtizedes évfordulót ünnepelve a zenekar kiadója, a Nuclear Blast egy kétlemezes válogatást ad ki jövő márciusban: a Decades című anyagon a zenekar pályafutásának legismertebb dalait gyűjtik össze.

Decades, vagyis Évtizedek a fantázianeve a Nightwish 2018-as koncertsorozatának is, aminek keretében a zenekar különleges, ritkán hallható korai dalokkal is készül, és ezeket ráadásul egy-egy csavarral adják majd elő, így a rajongók és a zenészek számára is izgalmas, új élményt kínálnak ezek az esték. Ráadásul az átdolgozások kifejezetten erre a turnéra készülnek, vagyis később nem hallhatjuk majd élőben ezeket a különleges előadásokat. A budapesti koncertre 2018. november 20-án kerül sor, a belépőjegyek értékesítése pedig most november 29-én, 10 órakor indul.

A Concerto Music bemutatja: Decades: European Tour
2018. november 20., kedd
Papp László Budapest Sportaréna
Nightwish koncert
Belépő: ülő és állójegyek: 11.900, 13.900, 15.900 Ft
Jegyek kaphatók a Ticketportal országos hálózatában, és a https://www.ticketportal.hu/event.aspx?ID=48649 oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://concerto.hu/
http://nightwish.com/

https://www.facebook.com/concertoconcerts