Meghalt 75 éves korában Ken Hensley, a Uriah Heep brit rockegyüttes egykori billentyűse – írta a BBC hírportálja. Hensley a zenekar sok korai számának – köztük az Easy Livin’, Stealin’-nek és Lady in Blacknek – szerzője is volt.

A zenész szerda este hunyt el rövid betegséget követően – erősítette meg menedzsere.

„Mélyen megrázott Ken Hensley halálának híre, őszinte részvétemet fejezem ki a családnak és Hensley feleségének, Monicának. Ken csodálatos dalokat írt, míg velünk volt, zenei öröksége az emberek szívében mindig élni fog” – írta a Twitter mikroblogon Mick Box, aki több mint négy évtizede vezeti a Uriah Heepet.

A kemény és a progresszív rockot ötvöző zenekar az 1970-es években ért a csúcsra. Hensley billentyűjátéka hangzásuk jellegzetes vonása volt.

Az együttes nevét Charles Dickens angol író híres regénye, a Copperfield Dávid egyik szereplőjétől kölcsönözte.

Az Eon Music portálon múlt héten megjelent interjújában Hensley arról az időszakról beszélt, amikor lemezek millióit adták el és koncertjeik arénákat töltöttek meg.

„Őszintén szólva olyan volt, mint egy őrült álom. Azt gondolom, egy kicsit mindannyian megszédültünk az egésztől” – mesélte.

A hetvenes évek végén Hensley kilépett a bandából, nem sokkal később megalakította saját zenekarát Ken Hensley and Live Fire néven. Ennek ellenére sokszor lépett fel korábbi zenekari társaival együtt.

Idén szeptemberben halt meg a Uriah Heep egy másik tagja, Lee Kerslake dobos.