A legendás Whisky A Go Goban lépnek fel Los Angelesben február 11-én. A bulira kizárólag meghívott vendégek, valamint a SiriusXM feliratkozói léphetnek be, az adó azonban KISS Army Radio elnevezésű csatornáján később leadja majd hallgatóinak is az eseményt. Több mint húsz év után ez lesz az első alkalom, hogy a zenekar klubkoncertet ad.

kiss_bp_live_560
Ha nem lenne már így is elég különleges a koncert, hab a tortán, hogy a KISS még sosem lépett fel a Sunset Strip világhírű klubjában, ahol ígéretük szerint 45 éves karrierjük minden időszakából merítenek majd repertoárjukba.

A felvételeket először február 12-én sugározza a SiriusXM, három nappal később, 15-én pedig Howard Stern Howard 101 elnevezésű csatornáján is hallható lesz.