A májusi BRIT Awards zenei díjátadó gálán minden győztes két trófeát kap majd, az egyiket azért, hogy megoszthassa valakivel – közölték szerdán a szervezők.

Es Devlin és Yinka Ilori tervezte a díjakhoz a szobrokat, amelyeket párosával kapnak majd a sztárok a május 11-i ceremónián a londoni O2 arénában.

A győztesek a második díjat egy számukra értékesnek tartott személynek adhatják elismerésként és egyáltalán nem kritérium, hogy zenész legyen az illető – magyarázta Devlin elmondta.

Ilori hozzáfűzte: az ötletet a pandémia miatti karantén szülte. Hat éve lakott a szomszédja mellett és soha sem köszöntek egymásnak, aztán az idegen hirtelen virággal, étellel, kedvességgel lepte meg őt. „Ezt akartam megörökíteni” – mondta.

Az idei BRIT-díjak egyikét, egy nagyobb színes szobrot Ilori nigériai öröksége ihlette, „a kisebb másik szoborra pedig egy labirintus mintáját gravírozták azokra az utakra emlékeztetve, amelyeket a kreatív iparban dolgozók közül sokaknak kellett végigjárniuk ahhoz, hogy átvészeljék ezt a kihívásokkal teli évet” – mondta el Devlin.

Mintegy négyezer embert várnak a díjátadóra, amely az első ilyen nagyszabású beltéri zenei rendezvény lesz Nagy-Britanniában a járványügyi korlátozások feloldása után. A közönség több mint fele, 2500 vendég a járvány elleni védekezésben kulcsszerepet játszó dolgozók közül kerül ki, akik ajándékba kapták a belépőjüket.