Posts Tagged ‘ünnepi’

március 11, 2014 0

Lemezelőzetes Kowalsky- és ünnepi Kormorán-koncert a Barba Negrában

By in Hírek, Ku!t ajánló

Még nem éden című új albumának lemezelőzetes koncertjét tartja a Kowalsky meg a Vega március 14-én a Barba Negra Music Clubban, ahol négy új dalt is előadnak. Másnap a Kormorán lép a budapesti klub színpadára, és igyekeznek méltó módon megemlékezni március 15-ről. A Kowalsky meg a Vega a hamarosan megjelenő Még nem éden című albumából ad ízelítőt. A lemezről felcsendül 5-6 dal, melyekből négyet még egyáltalán nem hallhatott a közönség. Kowáék kiemelt fontosságúnak tartják ezt a koncertet, ezért plusz látvánnyal is készülnek. Előzenekar a Next Day és a Phoenix Rt. A jegyek elővételben 2000, a koncert napján a helyszínen 2500 forintba kerülnek.

kowalskymegavega hl

(tovább…)

Tags: , , , , , ,

december 16, 2013 0

Először lép fel a TranzDanz a Nemzeti Táncszínházban

By in Hírek, Ku!t ajánló

Kovács Gerzson Péter kortárs táncegyüttese, a TranzDanz idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Az ünnepi előadások sorát csütörtök este a Bankett című produkció felújításával zárja az együttes, amely először mutatkozik be a Nemzeti Táncszínházban. Az est különlegessége, hogy az előadásban Kántor Kata, Gera Anita, Fehér Laura, Tókos Attila és Katona Gábor Baka mellett a koreográfus, Kovács Gerzson Péter is színpadra lép – közölte az MTI-vel György Renáta, a Nemzeti Táncszínház sajtómenedzsere. A Bankett egy sok szálon futó ponyvaregény, szappanopera, népmese eltúlzott figurákkal, archetípusokkal. Szürreális, mégis olyan, mint a mai hétköznapok, ahol mindenki mindenkinek társa és intrikusa, szövetségese és ellensége, barátja, haragosa, szeretője és elszeretője, vezér és katona, művész-műértő, kicsinyes és még kisebb – írja az alkotó művéről.

tranzdanz

(tovább…)

Tags: , , , , , , , , , , ,

december 12, 2013 0

Visszatérő Anna és 30 éves Pokolgép a Barba Negrában

By in Hírek, Ku!t ajánló

Erős zenei programmal készül az ünnepek környékén a Barba Negra Music Club. December 25-én a budai klubban adja hagyományos karácsonyi koncertjét a Zorall, másnap a Vikidál Gyulával kiegészülő Mobilmánia, majd a közös turnéját záró Kowalsky meg a Vega és a Road lép fel külön-külön. 29-én a szülési szabadságából visszatérő Pásztor Anna mutatja be csapatával új unplugged lemezüket, a sort a 30. születésnapját ünneplő Pokolgép zárja.

barba negra hl

(tovább…)

Tags: , , , , , , , , , , ,

december 5, 2013 0

Ünnepi készülődés a Kabóca Bábszínházzal

By in Hírek, Ku!t ajánló

Karácsonyig minden pénteken az adventi vásárban várja játékra a gyerekeket a veszprémi Kabóca Bábszínház, karácsony előtt hagyományosan együtt ünnepelnek a közönséggel, a téli szünetben pedig két előadásra várják a családokat. Az adventi vásárra két új játékkal készült a bábszínház: az adventi házzal, amelynek 24 ablakában kabócás bábok és adventi képek láthatók, valamint A Hóember házával. Az utóbbi olyan, mint egy nagy, piros tetejű, fehér jégszekrény, amelyben meg lehet lesni a Hóember mindennapjait: láthatjuk, ahogy jégkockákon alszik, hógolyót eszik, jeget iszik, ahogy hőmérőn méri a hideget, találgathatunk, hogy ő vajon kinek készít ajándékot karácsonyra, s akár levelet is írhatunk hozzá – mondta az MTI-nek Székely Andrea igazgató csütörtökön.

kaboca

(tovább…)

Tags: , , , , ,

december 4, 2013 0

Világkörüli útra hív az Uránia Nemzeti Filmszínház ünnepi válogatása

By in Hírek

A világ legnevesebb színpadjain rögzített, változatos műfajú előadásokkal várja az érdeklődőket decemberben és január elején az Uránia Nemzeti Filmszínház: a világ körüli úttal is felérő ünnepi válogatást szentpétervári és amszterdami balett produkciók, New York-i operaelőadások, berlini klasszikus zenei gálakoncert, moszkvai és római áriakoncert, valamint londoni balett és színházi előadás gazdagítja.December 7-én és 29-én az opera világának két csillaga, Anna Netrebko és Dimitrij Hvorosztovszkij nagyszabású gálakoncertje látható a mozivásznon. A moszkvai Vörös téren adott, elsöprő sikerű koncertjük során az előadók olyan ismert operákból adtak elő részleteket nagyzenekari kísérettel, mint a Tosca, az Anyegin, a Trubadúr, a Rigoletto vagy a Nabucco – olvasható az Uránia Nemzeti Filmszínház által az MTI-hez eljuttatott programismertetőben.

urania

(tovább…)

Tags: , , , , , , ,

november 14, 2013 0

Ünnepi hangverseny a 80 éves Kocsár Miklós tiszteletére

By in Hírek

Kocsár Miklós kórusműveinek legszebb és legérdekesebb darabjait szólaltatják meg vasárnap este Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében a Kóta, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége szervezésében. Az esten Szakály Ágnes a Repliche No.3 című kompozíciót adja elő. ”Minden évben rendezünk egy repertoárbővítő szakmai napot, amelyen budapesti és vidéki kollégákkal különféle művekről beszélünk, énekeljük is ezeket, előadásokat hallhatunk meg, vasárnap például Tóth Péter zeneszerzőét a szövegválasztás és szöveghasználat problémájáról, valamint Sigrai Lászlónak, az Editio Musica Budapest zeneműkiadó kottakiadó igazgatójáét az új kottákról és a szerzői jogi előírásokról” – mondta el az MTI-nek Mindszenty Zsuzsánna, a Kóta elnöke.

KocsarMiklos hl

(tovább…)

Tags: , , , , ,

október 31, 2013 0

Erkel-Feszt az újra megnyíló színházban

By in Hírek, Ku!t ajánló

Négynapos ünnepi programsorozattal nyílik meg hivatalosan november 7-én, Erkel Ferenc születésének évfordulóján az 1,7 milliárd forintból felújított Erkel Színház. November 7. a magyar opera napja is, így a gálaesten magyar operákból csendülnek fel részletek. Az ünnepi műsor előtt mutatják be M. Tóth Géza A magyar operajátszás története című félórás filmjét. Másnap Ákos ad koncertet – hangzott el a csütörtöki sajtótájékoztatón. November 9-én Bartók operáját, A kékszakállú herceg várát és Vajda János egyfelvonásosát, a Mario és a varázslót játsszák. November 10-én Árnyalatok címmel táncest látható a felújított színházban. ( MTI )

erkel

Tags: , , , , , ,

szeptember 18, 2013 0

Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok huszadszor

By in Hírek, Ku!t ajánló

A vajdasági magyarság egyik legjelentősebb kulturális rendezvénysorozata kezdődik vasárnap: a Vajdasági Magyar Ünnepi Játékokat huszadik alkalommal rendezik meg.

(tovább…)

Tags: , , ,