Posts Tagged ‘Színházban’

február 17, 2014 0

Katonák a Thália Színházban

By in Hírek, Ku!t ajánló

2014. március 27-én 19 órakor a Thália Színházban találkozik össze a klasszikus zene és a magyar próza egyik kitűnő egyfelvonásos darabja, a Katonák című előadáson. Sztravinszkij A katona története és Hunyady Sándor Bakaruhában című darabja találkozását Mátyássy Bence rendezi, többek között olyan szereplőkkel, mint Bánfalvi Eszter, Huzella Júlia, Sztarenki Dóra és Szabó Kimmel Tamás.

Katonák_4 hl

(tovább…)

Tags: , ,

január 14, 2014 0

Anconai szerelmesek 2 – Ősbemutató szombaton a nyíregyházi színházban

By in Hírek, Ku!t ajánló

Szombaton mutatja be a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulata a teátrum által egyik legtöbbet játszott darab folytatását, az Anconai szerelmesek 2 című zenés vígjátékot. Az első rész egy olaszországi kisvárosban játszódott a hatvanas-hetvenes években, a történet folytatását pedig a 80-as évek végi Magyarországra álmodták meg a szerzők, Vajda Katalin és Fábri Péter – mondta el Tasnádi Csaba rendező, a színház igazgatója a keddi, sajtónyilvános próbán. A direktor emlékeztetett, az eredeti darabot 2000 decemberében mutatta be a társulat, a vígjáték az eltelt évek során a színház messze legtöbbet játszott és egyik legsikeresebb előadásává vált, összesen mintegy 150 alkalommal tekinthette meg a közönség. Az Anconai szerelmesek végül 2012 augusztusában, a szabadtéri színpadon búcsúzott el a nyíregyháziaktól.

nyiregyhaza

(tovább…)

Tags: , , , , , , ,

december 2, 2013 0

Edith és Marlene – Bemutató a Centrál Színházban

By in Hírek, Ku!t ajánló

Mészáros Márta rendezésében újra játsszák Budapesten az Edith és Marlene című előadást. A zenés darab Botos Évával és Nagy-Kálózy Eszterrel a címszerepekben csütörtöktől látható a Centrál Színházban. ”A darab két ikonról szól, az előadás pedig két ízig-vérig színésznőről, akik a legendákra emlékezve megpróbálják felidézni Edith Piaf és Marlene Dietrich alakját” – olvasható a MaNNa Produkció MTI-hez eljuttatott közleményében. Az Edith és Marlene ősbemutatója 25 évvel ezelőtt volt a Pesti Színházban, ahol Kútvölgyi Erzsébet és Hernádi Judit játszotta a címszerepeket. A rendezői székben akkor is Mészáros Márta filmrendező ült, aki azóta több európai városban is színpadra állította Pataki Éva művét, és most 25 év után ismét Budapesten rendezi meg az előadást.

edith-es-marlene-1-400

(tovább…)

Tags: , , , , , ,

november 27, 2013 0

Emelkedő nézőszám a nyíregyházi színházban

By in Hírek

Az idei évadban eddig mintegy ezer fővel, 19 ezerre emelkedett a színházbérletet vásárlók száma tavalyhoz képest, és nőtt az ebből származó többletbevétel a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. Kovács Ferenc polgármester és Tasnádi Csaba, a színház igazgatója az eddigi évadot értékelő szerdai sajtótájékoztatón elmondta: nagyon jól indult a szezon a színházban, a teátrum társulata szeptember óta összesen hat bemutatót tartott. A polgármester közlése szerint a 2012-től önkormányzati fenntartásában lévő, idén júliustól nonprofit társaságként működő színház átlépte a 19 ezres bérletes nézőszámot, amely ezer fős növekedést és hárommillió forintos többletbevétel jelent a 2012/2013-as évadhoz képest. A kőszínház emellett a TAO-támogatás adta lehetőséget teljes mértékben ki tudta használni, mintegy 50 millió forint értékben.

nyiregyhaza

(tovább…)

Tags: , , , , ,

november 27, 2013 0

Johanna a máglyán – Bemutató a Nemzeti Színházban

By in Hírek, Ku!t ajánló

Paul Claudel és Arthur Honegger Johanna a máglyán című művét mutatja be a budapesti Nemzeti Színház pénteken; a produkciót Vidnyánszky Attila rendezésében Tompos Kátya címszereplésével, nagyzenekar, kórusok, operaénekesek közreműködésével láthatja a közönség. Az előadás azt a pillanatot dolgozza fel, amikor Johanna a máglyára kötözve áll, még mielőtt a lángok elérnék. Ebben a sokkhelyzetben a néző Johanna lelkébe tekintve nézheti végig élete főbb történéseit, amelyek fordított sorrendben peregnek le a szemünk előtt. Vidnyánszky Attila az MTI-nek a főpróbahéten arról beszélt, hogy a darab – Paul Claudel szövege és Arthur Honegger zenéje – üzenetét tekintve pontosan, szépen, tisztán illeszkedik a Nemzeti Színház profiljához, hitvallásához, gondolatiságához. Formája pedig az általa mindig is keresett határokon – a prózai szöveg és a zene, ének, valamint a tánc és a mozdulat, gesztus határán – mozog.

johanna_film

(tovább…)

Tags: , , , , , , ,

november 1, 2013 0

Nyílt próba és műhelymunka a Kolibri Színházban

By in Hírek, Ku!t ajánló

Emlékezz rám című ifjúsági bemutatójához kapcsolódóan nyílt próbát, beszélgetést és ingyenes műhelymunkát szervez a színházi nevelés iránt érdeklődők számára a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház november 8-án és 9-én. A november 8-án 15 órakor kezdődő nyílt próbára pedagógusokat és színházi szakembereket várnak. A próba után Németh Ákossal, a darab rendezőjével beszélgetnek, akit arról is kérdeznek, milyen problémák megértéséhez viheti közelebb a középiskolásokat a darab – olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

kolibri

(tovább…)

Tags: , , , , , , , ,

november 1, 2013 0

A Nézőművészeti Kft. előadása a kézdivásárhelyi Városi Színházban

By in Hírek, Ku!t ajánló

A Tasnádi István Nézőművészeti Főiskola című előadásával vendégszerepel a kézdivásárhelyi Városi Színházban a budapesti Nézőművészeti Kft. hétfőn és kedden. A színházi szatíra szerepeit Scherer Péter, Mucsi Zoltán és Katona László játssza, az előadást Árkosi Árpád rendezte, a díszlet Ágh Márton, a jelmez Kiss Julcsi munkája – olvasható a kézdivásárhelyi teátrum MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, a Nézőművészeti Főiskolát több mint kétszázszor játszották már Magyarországon a 2003-as bemutató óta. A produkció 2004-ben a Vidor Fesztivál fődíját nyerte el. ( MTI )

nézőművészeti főiskola

Tags: , , , , ,

október 31, 2013 0

Erkel-Feszt az újra megnyíló színházban

By in Hírek, Ku!t ajánló

Négynapos ünnepi programsorozattal nyílik meg hivatalosan november 7-én, Erkel Ferenc születésének évfordulóján az 1,7 milliárd forintból felújított Erkel Színház. November 7. a magyar opera napja is, így a gálaesten magyar operákból csendülnek fel részletek. Az ünnepi műsor előtt mutatják be M. Tóth Géza A magyar operajátszás története című félórás filmjét. Másnap Ákos ad koncertet – hangzott el a csütörtöki sajtótájékoztatón. November 9-én Bartók operáját, A kékszakállú herceg várát és Vajda János egyfelvonásosát, a Mario és a varázslót játsszák. November 10-én Árnyalatok címmel táncest látható a felújított színházban. ( MTI )

erkel

Tags: , , , , , ,

október 24, 2013 0

Wagner 200 – Ring-ciklus az új linzi zenés színházban

By in Hírek

Szombaton este A Rajna kincse premierjével kezdődik Wagner operaciklusának, A nibelungok gyűrűjének sorozata a tavasszal megnyílt, 21. századi technikával felszerelt új linzi tartományi színházban. A tetralógiát Uwe Eric Laufenberg rendezi, aki 2014 őszétől a wiesbadeni Hesseni Állami Színház intendánsi posztját tölti be. A kölni születésű színházi szakember a sorozatot bemutató sajtótájékoztatón korábban hangsúlyozta: rendezői munkájának alapgondolata az volt, hogy beteljesítse a wagneri “Gesamtkunstwerk”, az összművészet ideáját. Mint fogalmazott: arra is szeretne rávilágítani, hogy mit mondhat a Ring-mítosz a modern embernek a kapzsiságról, a mértéktelen birtoklási vágyról, a hatalom iránti rajongás és a szeretet ellentétéről. Az iparosodás évtizedeiben, tehát a 19. században játszódik a ciklus – tette hozzá.

wagner

(tovább…)

Tags: , , , , , , , , , , , , ,

október 22, 2013 0

Római vakáció – őszi bemutató a mozifilm 60. évfordulóján a Belvárosi Színházban

By in Hírek, Ku!t ajánló

1953-ban mutatták be a Római vakáció című amerikai-olasz filmet, William Wyler rendezésében, Audrey Hepburn és Gregory Peck főszereplésével. Hatvan évvel a mozi után ezúttal színpadon látható a közismert szerelmi történet: a színházi változatot az Orlai Produkciós Iroda mutatta be a Szentendrei Teátrummal közösen a szentendrei városháza udvarán idén nyáron. 2013. október 29-én a darab beköltözik a Belvárosi Színházba.

római vakáció (tovább…)

Tags: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,