Posts Tagged ‘mutatják’

január 7, 2014 0

A Nyugat női című darabot mutatják be Kecskeméten

By in Hírek

A kecskeméti Katona József Színház január 9-én mutatja be A Nyugat női című darabot a Kelemen László Kamaraszínházban. A Bíró Kriszta gyűjtése nyomán készült szövegkönyv a Nyugat folyóirat írói, költői mögött álló, küzdő, mosolygó és szenvedő asszonyok portréját kelti életre – mondta Németh Virág a bemutató előtt az MTI-nek. A színház dramaturgja hangsúlyozta: magyar tanárainktól sokat hallottunk Kosztolányi, Babits, Ady szerelmi lírájáról, Karinthy lehengerlő humoráról, Móricz írásairól, a Nyugat generációjának irodalomtörténeti jelentőségéről, arról azonban ritkán esett szó, hogy e nagy írók milyenek voltak magánemberként.

kecskemét színház (tovább…)

Tags: , , , , , , , , , , ,

december 4, 2013 0

A varázsfuvolát mutatják be a Zeneakadémia Solti György Kamaratermében

By in Hírek, Ku!t ajánló

A felújítás után Mozart operájával, A varázsfuvolával kezdi meg kamaraoperai működését a Zeneakadémia Solti Györgyről elnevezett kisterme. A darabot kettős szereposztásban mutatják be Marton Éva művészeti vezetésével, az operatanszak tanára, Almási Tóth András rendezésében. ”A varázsfuvoláról majd’ két könyvtárnyi irodalom jelent meg, mindenki megpróbálja megfejteni, megtalálni hozzá a kulcsot, amit szerintem nem lehet” – mondta az MTI-nek a rendező, aki úgy véli, A varázsfuvola valójában két darab: az egyiket Mozart írta, a másikat Schikaneder.

zeneakademia

(tovább…)

Tags: , , , , ,

november 18, 2013 0

Mátyus Alíz író új prózakötetét az OIT-ban mutatják be

By in Hírek

Mátyus Alíz Erdei Ferenc-díjas író, szociológus Megkésett tavasz, el se jött tél című prózakötetét mutatják be kedden este az Országos Idegennyelvű Könyvtárban. Négy éve jelent meg a szerző kilencedik könyve az általa nagyon szeretett Orpheusz Kiadónál, amelynek vezetőjéről, Deák Lászlóról gyönyörű emlékező sorokat ír mostani kötetében – mondta Szondi György, a Napkút Kiadó vezetője az MTI megkeresésére. Hozzátette: öröm számára, hogy a tizedik kötet kiadásával őket találta meg. A friss könyvnek egyetlen témája van: az élete. Az írónő hozzá közeli történeteket jegyez le, fogalmaz meg. Ott van bennük a szöveget figyelemmel kísérő számára mind az összehasonlítás, mind a lehetséges alternatívája egy-egy döntési helyzetnek. Legutóbb novellistaként szerepelt így, írásai sűrű atmoszféráját a természethez, a tájhoz, az élet színhelyeihez, az emberhez való intenzív kapcsolata teremtette meg.

mátyus alíz hl

(tovább…)

Tags: , , , , , ,