Posts Tagged ‘László’

január 7, 2014 0

A Nyugat női című darabot mutatják be Kecskeméten

By in Hírek

A kecskeméti Katona József Színház január 9-én mutatja be A Nyugat női című darabot a Kelemen László Kamaraszínházban. A Bíró Kriszta gyűjtése nyomán készült szövegkönyv a Nyugat folyóirat írói, költői mögött álló, küzdő, mosolygó és szenvedő asszonyok portréját kelti életre – mondta Németh Virág a bemutató előtt az MTI-nek. A színház dramaturgja hangsúlyozta: magyar tanárainktól sokat hallottunk Kosztolányi, Babits, Ady szerelmi lírájáról, Karinthy lehengerlő humoráról, Móricz írásairól, a Nyugat generációjának irodalomtörténeti jelentőségéről, arról azonban ritkán esett szó, hogy e nagy írók milyenek voltak magánemberként.

kecskemét színház (tovább…)

Tags: , , , , , , , , , , ,

december 16, 2013 0

Kiosztották az Aranyszem Operatőr Fesztivál díjait

By in Hírek

Hat kategóriában osztottak díjakat és okleveleket az Aranyszem Operatőr Fesztivál idei zárógáláján; az Életmű-díjat Vittorio Storaro olasz operatőr, a Legenda-díjat Kende János operatőr kapta. Zenés klip, természetfilm, dokumentumfilm, kisjátékfilm, tévéfilm és diákfilm kategóriában 45 alkotó 75 filmje versenyzett az operatőrök legnagyobb hazai mustráján, amelynek vasárnapi záróeseményén a háromszoros Oscar-díjas Vittorio Storaro olasz operatőr Koltai Lajostól, a szintén Oscar-díjas rendező-operatőrtől vehette át az Életmű-díjat, míg Kende János Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőrt Legenda-díjjal jutalmazták a Szépművészeti Múzeumban Budapesten. A legjobb tévéfilmes operatőrnek idén Hartung Dávidot választották – közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel. Az Év Operatőre Díjat televíziós kategóriában Reich László, a filmesek közül pedig Pohárnok Gergely érdemelte ki.

aranyszem-2013 hl

(tovább…)

Tags: , , , , , , , , , , , , , ,

december 12, 2013 0

Átadták az M. S. mester-díjat és Szkíta Aranyszarvas-díjat

By in Hírek

Szentkirályi Miklós restaurátorművész kapta az idén az M. S. mester-díjat, Vitézy László rendező pedig a Szkíta Aranyszarvas-díjat vehette át csütörtöki budapesti díjkiosztón az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az elismeréseket alkotójuk, Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész adta át. Szentkirályi Miklós restaurátorművész életpályáját Kő Pál M. S. mester-díjas és Kossuth-díjas szobrászművész elemezte, Vitézy László rendező munkásságát pedig Dárday István Szkíta Aranyszarvas-díjas, Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas rendező méltatta. Mihály Gábor az MTI-nek elmondta: több mint tíz éve határozták el Molnár Pál újságíróval, hogy díjakat alapítanak azon művészek elismerésére, akik nem kapnak állami kitüntetéseket, de művészetük magas színvonalat képvisel.

aranyszarvasdijdszzs20070307101

(tovább…)

Tags: , , , , , , , , ,

december 12, 2013 0

Századszor is Nagy négyes a Belvárosi Színházban

By in Hírek, Ku!t ajánló

2013. december 27-én 100. alkalommal kerül a Belvárosi Színház színpadára Ronald Harwood műve a Nagy négyes. A darab impozáns szereposztással, Molnár Piroskával, Vári Évával,  Benedek Miklóssal, és Szacsvay Lászlóval immáron harmadik évad óta töretlen érdeklődésnek és sikernek örvend. Az előadást és Molnár Piroskát idén ősszel Vastaps-díjjal is jutalmazták. Az Orlai Produkció idén novemberben egy másik kiváló darabjának is ünnepelte jubileumát, hiszen a Hat hét, hat tánc Vári Évával és Kulka Jánossal elértre a 250. alkalmát.

A nagy négyes hl

(tovább…)

Tags: , , , , , , , , , , , ,

december 3, 2013 0

Csákányi László nevét veszi fel a százéves jubileumát ünneplő Szentgotthárdi Filmszínház

By in Hírek

Csákányi László színművész nevét veszi fel a fennállásának századik évfordulóját ünneplő Szentgotthárdi Filmszínház – közölte az MTI-vel Huszár Gábor, a Rába-parti város polgármestere kedden. A névadó ünnepséget egy gálaműsor keretében tartják szombaton, amelyen részt vesz a névadó lánya, Csákányi Eszter színművész és Koltai Róbert színész-rendező is. A rendezvény keretében levetítenek egy Csákányi Lászlóról szóló filmet is, majd lánya és színésztársa beszélgetnek az 1992-ben elhunyt művész életéről, pályafutásáról. Huszár Gábor elmondta, hogy a névadó egykor a szentgotthárdi gimnázium tanulója volt, ezért szeretnék a filmszínházat róla elnevezni.

csakanyi lászló

(tovább…)

Tags: , , , , , , , ,

október 30, 2013 0

Hárman vehetik át a Szervátiusz Jenő-díjat csütörtökön

By in Hírek

Kubinyi Anna textilművész, Loránd Klára művészettörténész és Lisztóczky László művelődéstörténész veheti át a Szervátiusz Alapítvány idei Szervátiusz Jenő-díjait csütörtök este a budapesti Hilton Szállóban. Kubinyi Anna textilművész a műfaja határait átlépő, egyedi, a nemzeti kultúra gyökereit is felmutató, magas színvonalú művészetéért kapja meg az elismerést – közölte az MTI-vel szerdán az alapítvány. Az indoklás szerint Loránd Klára művészettörténész a jeles kortárs képzőművészet magas színvonalú, kiállításokon és könyvekben történő bemutatásáért, Kecskemét kulturális életének felvirágoztatásáért, Lisztóczky László művelődéstörténész pedig a Kárpát-medence magyar irodalmának, képzőművészetének magas színvonalú, előadásokban, könyvekben történő bemutatásáért, valamint példaértékű közösségépítő magatartásáért, tevékenységéért veheti át a Szervátiusz Jenő-díjat.

szervatiuszjenodijDSZZS20071115305

(tovább…)

Tags: , , , , , , , , , , ,

október 22, 2013 0

Zeneakadémia – Lovagkereszt a felújítást irányító szakembereknek

By in Hírek

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Magyar Érdemrend polgári tagozatának lovagkeresztjét adta át kedden Budapesten a Liszt Ferenc Zeneakadémia felújítását vezető szakembereknek: Lakatos Gergely műszaki menedzsernek, főmérnöknek és Csepeli László építészmérnöknek – közölte az Emmi sajtófőosztálya az MTI-vel.

lovagkereszt hl (tovább…)

Tags: , , , , , , , , , ,

október 21, 2013 0

Vasárnapig várja a látogatókat a Belgrádi Nemzetközi Könyvvásár

By in Hírek

Vasárnapig várja a látogatókat az 58. Belgrádi Nemzetközi Könyvvásár, amelynek idei díszvendége Lengyelország, és amelyen Krasznahorkai László is részt vesz. Krasznahorkai László 1989-ben kiadott regénye, Az ellenállás melankóliája idén jelent meg szerb nyelven. Ennek kapcsán kérdezik műveiről a szerzőt pénteken A szabadság hiánya és a pusztaság esztétikája című kerekasztal-beszélgetés keretében. A Belgrádi Nemzetközi Könyvvásár Szerbia legnagyobb kulturális eseménye. Kultúraközvetítő szerepe van: a könyvszemlén egy-egy ország olvasói megismerkedhetnek a közeli és a távoli országok irodalmával, tudományos életével.

Belgrádi Nemzetközi Könyvvásár

 

(tovább…)

Tags: , , , , , ,

október 17, 2013 0

Három bemutató a Szegedi Nemzeti Színház novemberi műsorán

By in Hírek, Ku!t ajánló

A Verdi-emlékévhez kapcsolódó programokkal, három bemutatóval és különleges koncertekkel várja a közönséget a következő hetekben a Szegedi Nemzeti Színház. Gyüdi Sándor, a teátrum főigazgatója a novemberi műsort bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a következő hetekben három Verdi-operát is játszik a színház: pénteken tartják az Armel-operaverseny egyik produkciójaként már egyszer játszott Simon Boccanegra premierjét, emellett újra látható a Traviata és a Rigoletto is. A Verdi-hetek keretében november 5-én a Requiem csendül föl a színházban Pál Tamás karnagy dirigálásával, december 6-án pedig koncertszerű előadásban mutatják be a zeneszerző egyik ritkábban játszott operáját, a Luisa Millert. A színház nézőterének előterében pedig kiállítást rendeznek a Verdi-operák előadásának szegedi történetéről.

Szegedi_Nemzeti_Szinhaz

(tovább…)

Tags: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

október 16, 2013 0

Szilasi László és Varga Mátyás kapta a Déry-díjat

By in Hírek

Szilasi László író és Varga Mátyás költő kapta a Déry-díjat – tájékoztatta az MTI-t a Déry Tibor Alapítvány szerdán. A Déry-díjat Déry Tibor író feleségének végakarata szerint az irodalmi élet kimagasló alkotói kaphatják. Az özvegy a családi vagyont a magyar államra hagyta azzal a kikötéssel, hogy a kamatokból finanszírozzák az elismerést – olvasható a közleményben. A kedden átadott díjról kuratórium döntött, amelynek elnöke Závada Pál író, titkára az Artisjus főigazgatója, Szinger András, tagjai pedig Ilia Mihály irodalomtörténész, Keresztesi József kritikus, író és Lator László költő, író, műfordító. Az első Déry-díjat 1984-ben adták át, azóta több százan részesültek az elismerésben. A korábbi díjazottak között szerepel Csoóri Sándor, Bán Zsófia, Csukás István, Esterházy Péter, Spiró György és Ottlik Géza.

dery-dij

(tovább…)

Tags: , , , , , , , , ,