Posts Tagged ‘állami’

január 7, 2014 0

Angol kortárs drámát mutat be a temesvári színház

By in Hírek, Ku!t ajánló

Nick Hornby angol kortárs író művét, a Fent a mélyben című drámát mutatja be szerdán a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Kedves Emőke rendezésében. A fiatal rendezőnek ez a második munkája a temesvári színháznál. Az MTI-nek kedden elmondta: azért érdekes a Hornby-szöveg – amely a Hosszú út lefele című regény alapján készült -, mert a szerző olyan súlyos témákat boncolgat, mint a depresszió, a magány és az öngyilkosság, ugyanakkor könnyeden, viccesen és fogyaszthatóan közelíti meg őket. A szerző nem elsősorban a mély, nyers szenvedést akarja megmutatni – tette hozzá.

csiky gergely

(tovább…)

Tags: , , , , , , , , , , , , , , , , ,

november 20, 2013 0

Állami tulajdonba kerülnek De Gaulle tábornok háborús kéziratai

By in Hírek

Állami tulajdonba kerül Charles De Gaulle tábornok 313 háborús kézirata a francia legfelsőbb bíróság szerdai döntése alapján, amely kimondta, hogy a néhai francia elnök 1940 decembere és 1942 decembere között írott levelei köziratnak tekintendők. A leveleket hetven évig Marie-Thérese Desseignet, a tábornok egykori titkárnője őrizte, tőle kerültek a párizsi Kéziratok és levelek múzeumának tulajdonába. A dokumentumokat 2012-ben a francia kulturális minisztérium indítványára lefoglalta a bíróság, szerdán pedig helyt adott az állam keresetének, amely szerint a Szabad Franciaország vezetőjének a II. világháború idején született levelei “megváltoztathatatlanul és elidegeníthetetlenül” köziratot képeznek, és ezért az országos levéltárban van a helyük.

Charles-de-Gaulle-006

(tovább…)

Tags: , , , , ,

november 4, 2013 0

Kolozsvári változatban mutatták be a Social Errort

By in Hírek, Ku!t ajánló

Befogadó, értő közönségre talált Kolozsváron a Social Error című “társadalmi túlélő-show”, a Szputnyik Hajózási Társaság és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciója – mondta el Bodó Viktor, az előadás rendezője hétfőn a sajtó képviselőinek. Az előadást vasárnap este tartották Kolozsvárott. Az Európai Színházak Uniójának (UTE) felkérésére született produkció azt a kérdést boncolgatja, hogy miért nem tud az ember olyan társadalmi formát létrehozni, amelyben a többség boldogan élhet? A Szputnyik társulat grazi, mainzi, lipcsei, pármai, kolozsvári és budapesti partnerekkel együttműködve alkotott olyan előadást, amely valamennyi helyszínen kicsit más, mint a korábbiak.

Social_Error_1Photo_DudasErno-470x260

(tovább…)

Tags: , , , , , , , ,

október 28, 2013 0

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legrangosabb román színházi seregszemlén

By in Hírek

A Tompa Gábor rendezte, Leonida Gem Session, Caragiale nyomán szabadesésben című előadással vesz részt a Kolozsvári Állami Magyar Színház a román színházi szakma legrangosabb seregszemléjén, az Országos Színházi Fesztiválon. A produkciót kedden két alkalommal is láthatja a közönség. A Leonida Gem Sessiont a fesztivál Caragiale, az elkerülhetetlen (Caragiale, inevitabilul) elnevezésű szekciójában játssza a társulat a Bulandra Színház Toma Caragiu termében – olvasható a kolozsvári színház hétfői közleményében. A produkció Ion Luca Caragiale 19. századi román drámaíró Leonida naccsás úr és a reakció című műve alapján készült. Az MTI-hez eljuttatott közlemény Visky Andrást, az előadás dramaturgját idézi, aki szerint a produkcióban Caragiale “aktualitásának” kérdését vetették fel: arra keresik a választ, hogy melyek lennének azok a társadalmi folyamatok, amelyekre ő “kényelmetlen kérdéseivel” reflektálna. A dramaturg szólt arról is, hogy az előadáshoz az egykori román titkosszolgálat és a besúgók dokumentumait is felhasználták, emellett eljátsszák a néző által látott előadás besúgását, feljelentését is.

©  Biró István 2007 (tovább…)

Tags: , , , , , , ,

október 24, 2013 0

Wagner 200 – Ring-ciklus az új linzi zenés színházban

By in Hírek

Szombaton este A Rajna kincse premierjével kezdődik Wagner operaciklusának, A nibelungok gyűrűjének sorozata a tavasszal megnyílt, 21. századi technikával felszerelt új linzi tartományi színházban. A tetralógiát Uwe Eric Laufenberg rendezi, aki 2014 őszétől a wiesbadeni Hesseni Állami Színház intendánsi posztját tölti be. A kölni születésű színházi szakember a sorozatot bemutató sajtótájékoztatón korábban hangsúlyozta: rendezői munkájának alapgondolata az volt, hogy beteljesítse a wagneri “Gesamtkunstwerk”, az összművészet ideáját. Mint fogalmazott: arra is szeretne rávilágítani, hogy mit mondhat a Ring-mítosz a modern embernek a kapzsiságról, a mértéktelen birtoklási vágyról, a hatalom iránti rajongás és a szeretet ellentétéről. Az iparosodás évtizedeiben, tehát a 19. században játszódik a ciklus – tette hozzá.

wagner

(tovább…)

Tags: , , , , , , , , , , , , ,

október 21, 2013 0

Aranyecset: új balett Munkácsyról

By in Hírek, Ku!t ajánló

Ősbemutatót tart a Magyar Nemzeti Balett szombaton este a Magyar Állami Operaházban. Az Aranyecset címmel Munkácsy Mihály élettörténetét feldolgozó, egész estés, cselekményes táncjáték koreográfiáját Pártay Lilla készítette. Az Anna Karenina, az Elfújta a szél alkotója ezúttal Munkácsy életútját mutatja be, a szegény asztalosinas küzdelmeitől a felemelkedésen át egészen a világhírig. A színpadon megelevenedik a festő párizsi szalonja és műterme, amelyben monumentális képeit festette – mondta Várkonyi Judit, a dalszínház sajtófőnöke az MTI-nek.

balettcipő hl

(tovább…)

Tags: , , , , , , , ,

október 9, 2013 0

Állami szerepvállalást kérnek az artfilm-forgalmazók

By in Hírek

Állami támogatás nélkül nem működhet az artfilm-forgalmazás, a nemzetközi fesztiválokon díjat nyert alkotásokat kizárólag piaci alapon lehetetlen Magyarországon bemutatni – hívta fel a figyelmet szerdán a Filmforgalmazók Egyesülete. Az MTI-hez eljuttatott közlemény felidézi, hogy korábban évente 150 millió forintos támogatás segítette az művészfilmek bemutatását, népszerűsítését, forgalmazását, 2010-ben viszont a Magyar Mozgókép Közalapítvány megszűnésével elapadtak a források.

(tovább…)

Tags: , , , , ,

szeptember 17, 2013 0

Egymilliárdos támogatást kap az Operaház

By in Hírek

1,1 milliárd forint kiegészítő támogatás kap a Magyar Állami Operaház a költségvetés rendkívüli kormányzati intézkedések keretéből az Erkel Színház működtetésére és a dolgozók számának bővítésére. A teátrum így a 8,3 milliárd forintos alaptámogatás kiegészítésével összesen 9,4 milliárdból gazdálkodhat.

Tags: , ,

szeptember 3, 2013 0

Amerikába indul a Magyar Állami Népi Együttes

By in Hírek

Magyar rapszódia-Amerika című műsorával indul több mint három hónapos turnéra a Magyar Állami Népi Együttes. Az előadást New Yorktól San Franciscóig, valamint Kanada 7 városában 76 alkalommal láthatja a közönség. A turnéra 15 párral utazik az együttes.

(tovább…)

Tags: , , , ,