április 7, 2018 0

Még sokáig emlegetni fogjuk – Metallica a BudapestArénában

By in Hírek

Jófejséggel és látvánnyal kilóra megvette a magyar közönséget – köztük engem is – a Metallica csütörtökön a Papp László Arénában annak ellenére is, hogy kevés ilyen rossz koncertzenekarral lehet manapság találkozni, nem hogy külföldi, de komolyabb hazai szinten sem. Mégis a Metallica az „A Metallica”, olyan alapvetés, akiknek szinte senki se rója már mindezt fel, ők pedig láthatóan tesznek azért, hogy ne is ezen legyen a hangsúly.

metallica-8
Talán valahol a zenekar is belátta, hogy ilyen játékkal roppant kellemetlen volna csak úgy kiállni, így tényleg mindent megtettek, hogy a show, a látvány, az érdekességek és különlegességek eltereljék a figyelmet arról, hogy gyakorlatilag egy dalt sem tudnak már tisztességesen eljátszani, és nincs is ezzel semmi gond – legalábbis nem akkora, na. Egy Seek & Destroy, For Whom the Bell Tolls, vagy az örök klasszik Enter Sandman egy Metallicától élőben amúgy is mindig élményszámba megy.

metallica-126

Cserébe azért, hogy időnként nehezen tudtam eldönteni, kit is kéne követni a bandából, annyira nem voltak egyben – a hibákról és a rém pontatlan játékról nem is beszélve –, egy varázslatos showt kaptunk James Hetfieldéktől. A középen elhelyezett körszínpad eleve ritkaságnak számít még mindig, és egy különleges élményt nyújt, ráadásul a színpadkép is valami hihetetlenül el lett találva. Fel-alá mozgó vetítő-kockák, a végére piros-fehér-zöldbe borulva, a színpad fölött röpködő kis fényforrások, közös dobolás villogó fénykockákon, és még némi pirotechnika is belefért.

metafter-4

A zenekar ráadásul szépen felkészült hazánkból is, rengeteget kommunikáltak a közönséggel – ilyen hosszú elbúcsúzást is rég láttam már például, mint ami a koncert végén volt –, a legnagyobb plusz pont pedig kétségtelenül azért az ötletért jár, hogy a turnéállomások nagy részén előveszik és eljátsszák az adott ország egyik legnagyobb, legismertebb rockdalát, s ezzel tényleg egyszerivé és megismételhetetlenné tesznek minden egyes ilyen koncertet. Magyarországon a Tankcsapdát érte a megtiszteltetés, az pedig kicsit se meglepő, hogy a Metallica-rajongótábor könnyedén kisegítette a szövegben Az élet a legjobb mérget magyarul éneklő Rob Trujillót. Egy fiatal – 12 éves – rajongó is külön számot kapott, a koncert után pedig azt is megtudhattuk, hogy a jegyárakból 4,25 millió forinttal támogatta a Gyermekétkeztetési Alapítványt a nem csak jófej, de jótékony csapat.

metallica-3

Zeneileg ugyan felesleges lenne értékelni az estét, a koncertélményért azonban csillagos ötös jár a Metallicának, akik egy olyan bulit prezentáltak 2018-ban Budapesten, amit még egészen biztos, hogy sokáig emlegetni fognak, s örök élmény marad mindenkinek, aki ott lehetett, a Tankcsapdával, és Lukács Lacival az élen.

Kult FM

 

metallica-125

metallica-107

metallica-106

metallica-105

metallica-88

metallica-65

metallica-63

metallica-51

metallica-49

metallica-12

metallica-10

metallica-6

metafter-3

metafter-2

metallica-5

metallica

 

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.