február 20, 2014 0

Szikvíz a tengerben – Baksa-Soós Attila rajzos-cetlis kötete

By in Hírek, Ku!t ajánló

Szikvíz a tengerben címmel új kötettel jelentkezett Baksa-Soós Attila. Az íróként, költőként, zenészként, építészként, továbbá performanszairól is ismert szerző ezúttal rajzait, festményeit és hosszú évek óta gyűjtött cetlijeit párosította egymással. ”Ez már a hetedik kötetem, és József Attila szavaival élve: a hetedik te magad légy. Vagyis úgy éreztem, eljött az idő, hogy egészen közel engedjem az olvasókat az intim szférámhoz. Ez a könyv palástolatlanul enged betekintést a lelkembe és az agyamba” – fogalmazott a 41 éves szerző az MTI-nek.

baksa-szikviz hl

Baksa-Soós Attila korábban írt regényt, volt verseskötete, legutóbbi két művében, a 2011-ben megjelent Rocklitera 1-ben és ennek egy évvel későbbi folytatásában a mai magyar alternatív zenei élvonal egy-egy szereplőjéhez kapcsolódó álomszerű novelláit tette közzé. ”A Szikvíz a tengerben műfaja egy író rajzos könyve, a kötet képzettársítással ötvözi nagyjából az elmúlt húsz évből irodalmi és képzőművészeti munkáim válogatását. Már ifjú koromtól szinte nem telik el úgy egy nap az életemben, hogy ne írnék le gondolatokat, ne készítenék hirtelen felindulásból jegyzeteket, a rajzok pedig még régebb óta, gyerekkoromtól nyomon követnek engem. Jó ideje a cetlijeimet is megőrzöm, nem csak a rajzokat, néha kölcsönkérem egy pultoslány tollát” – fejtette ki a szerző. Mint megjegyezte, ezek a jegyzetek nem feltétlenül teljes értékű gondolatok, inkább rögzíteni szeretne egy üdítő illatot vagy egy humoros helyzetet. A kötetbe válogatott cetlik skiccek és támpontok gyűjteménye, a rajzok és a festmények viszont szinte egy lendületből születnek nála. A Silenos kiadó gondozásában megjelent könyv dizájneleme, hogy Farkasinszki Bence, aki a szerző korábbi köteteiben is a megjelenési forma kitalálója volt, a páratlan oldalakon különböző fotóinstallációkkal egészítette ki Baksa-Soós Attila egyedi világát. ”Mindig kimagaslóan fontos volt számomra, hogy elegyítsem a különböző művészeti ágakat. Most az izgatott a legjobban, hogy két, időben és élethelyzetben is teljesen elkülönülő munkám párosításából milyen új alkotás tud születni. Van olyan szöveg, ami két nappal a nyomdába adás előtt született, és Frenkkel közös zenei projektemhez készült” – mondta. Izinger Kati, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum kurátora a könyv múlt heti budapesti bemutatóján arról beszélt, hogy olyan avantgárd szellemiségből táplálkozó egyedi kötet született, amelyből mindenki azt olvas ki, ami benne lecsapódik. “Hogy ez irodalmi vagy inkább képzőművészeti munka, és hová kellene helyezni a könyvesboltok polcain, azt mindenki maga döntse el” – tette ehhez hozzá Baksa-Soós Attila. Az említett könyvbemutatón a szerző – Mester Csaba zenés kísérete mellett – összesen hat levegővétellel a teljes könyvet felolvasta. Az író-képzőművésznek március 26-án a Hadik szalonban önálló irodalmi estje lesz. Mint elmondta, most minden erejét egy regény, valamint egy gyermekkötet megírására fordítja, ezekről azonban egyelőre nem kíván beszélni. A “felhőjáró sokcsillagos írókéz” művésznéven (is) író Baksa-Soós Attila (a hajdani legendás Kex együttes frontembere, Baksa-Soós János fia) tanulmányait a müncheni Műegyetemen, ugyanott az Építészeti Főiskolán és a Nottingham Trent Egyetemen végezte. Korábbi kötetei: Vorogyin és az OMOSZ (1999, regény), 1Hullámon Bár (2003, regény), Éjjeli utas (2006, versek), Cinege a lábát (2009, regény), Rocklitera Vol.01 (rock-novellák, 2011), Rocklitera Vol.02 (rock-novellák, 2012). Ő illusztrálta Lewis Carroll A Snyárk-vadászatnak magyar fordítását.

( MTI )

Tags: , , , , , , ,

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.