január 14, 2014 0

Sinéad Morrissey ír költő kapta idén a T.S. Eliot-díjat

By in Hírek

Sinéad Morrissey, Belfast első koszorús költője kapta az idei T.S. Eliot költészeti díjat Parallax című verseskötetéért. A zsűri elnöke, Ian Duhig szerint a tavalyi év briliáns tematikájú kötetei közül egyhangú szavazással választották Sinéad Morrissey válogatását. A zsűrielnök az ír költő verseit politikai, történelmi és egyéni szempontból is ambiciózusnak nevezte.

írónő

A 41 éves költőnek a Parallax az ötödik verseskötete, és korábban már háromszor is felkerült a T.S. Eliot-díjra esélyesek listájára. A Poetry Book Society által két évtizede alapított elismerést a világ egyik legrangosabb költészeti díjaként tartják számon. A győztes munkát – az év legkiemelkedőbb, Nagy-Britanniában vagy Írországban publikált verseskötetét – egy költői testület választja ki. A hétfőn Londonban átadott elismeréssel a T.S. Eliot-hagyaték jóvoltából 15 ezer fontos pénzjutalom is jár. A Parallax ott volt a legjobb verseskötetnek járó 2013-as Forward Prize befutói között is, ám azt a díjat végül Michael Symmons Roberts’s Drysalter című kötetének ítélték. A T.S. Eliot-díjra esélyes tíz kötet közé is beválogatták a Drysaltert, olyan költők új kollekciói mellett, mint George Szirtes, Helen Mort, Daljit Nagra vagy Robin Robertson. Szeptemberi kritikájában a The Guardian egy kincsesládához hasonlította Sinéad Morrissey kötetét. Az északír költőt tavaly júliusban nevezték ki Belfast első koszorús költőjévé, akinek feladata az, hogy jobban bevonja a költészet világába a nagyközönséget.
(http://www.bbc.co.uk/news/entertainment-arts-25717030)

( MTI )

Tags: , , , , , , ,

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.