december 12, 2013 0

Spányi Miklós és Binder Károly kapja Gramofon-díjat

By in Hírek

Spányi Miklós és a Concerto Armonico kapja a Gramofon Magyar Klasszikus Zenei Díjat, Binder Károly zongoraművész, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezetője pedig a Gramofon Magyar Jazz Díjat veheti át pénteken este a Gramofon című zenei folyóirat díjkiosztóján. A Gramofon zenei folyóirat szerkesztősége 13. alkalommal ítélte oda díjait, illetve az év legkiválóbb hangfelvételeinek járó elismeréseket. A díjkiosztót pénteken este rendezik meg a belvárosi Duna Palotában. A Gramofon különdíjasa Deák András és a Duna Szimfonikus Zenekar lett a zenei ismeretterjesztésben és az új koncertlátogató közönség nevelésében játszott kiemelkedő szerepéért. A díjkiosztó után Deák András vezényletével az együttes koncertje hallható, amelyen Kara Karajev azerbajdzsáni zeneszerző A hét szépség című szvitje, valamint Bogár István Tubaversenye és Beethoven I. szimfóniája hangzik el. Közreműködik Bazsinka József tubaművész – közölte az MTI-vel a szerkesztőség.

gramofon

A szavazásban ezúttal is Retkes Attila főszerkesztő (a zsűri elnöke), Bércesi Barbara főszerkesztő-helyettes, valamint főmunkatársak és néhány állandó szakkritikus vesz részt. Nemzetközi tanácsadó testületként most is segítette munkájukat az International Classical Music Awards (ICMA) zsűrije, amelynek tagjai: Remy Franck elnök (Luxemburg), Serhan Bali (Törökország), Bernadette Beyne (Belgium), Björn Woll (Németország), Martin Hoffmeister (Németország), Stephen Hastings (Olaszország), Andrea Meuli (Svájc), John Allison (Nagy-Britannia), Irina Geraszimova (Oroszország), Guy Engels (Luxemburg), Pierre-Jean Tribot (Franciaország), Aarno Cronvall (Finnország) és Luis Sunén (Spanyolország). Az év magyar klasszikus hanglemeze a Hidden Treasure (Rejtett kincs) című korong, amelyen brácsa mesterművek, Rubinstein, Vieuxtemps, Enescu, Bowen, Mendelssohn, Pártos Ödön és Sarasate alkotásai szerepelnek. A Hungaroton kiadványán Rivka Golani (brácsa) és Michael Hampton (zongora) játszik. Az év külföldi klasszikus hanglemeze Mozart Az álruhás kertészlány (La finta giardiniera) című felvétele. A Harmonia Mundi lemezén Sophie Karthäuser, Nicolas Rivenq, Jeremy Ovenden, Alex Penda, Marie-Claude Chappuis énekli a szólókat, a Freiburgi Barokk Zenekart René Jacobs vezényli. Az év DVD produkciójává az NVC Arts kiadásában a rangos zenei szerkesztő, Bruno Monsaingeon filmjét választották, amely a 2012 májusában elhunyt Dietrich Fischer-Dieskaut, valamint a világhírű bariton Schubert- és Schumann-estjeit mutatja be. Az év magyar dzsesszlemeze Németh Ferenc Triumphja, a Dreamers Collective Records kiadványa, amelyen számos világsztár közreműködött: Joshua Redman (szaxofon), Kenny Werner (zongora), Lionel Loueke (gitár). Az év külföldi dzsesszlemeze is neves kvartett munkája: az ECM Records korongján Keith Jarrett (zongora), Jan Garbarek(szaxofon), Palle Danielsson (bőgő), Jon Christensen (dob) játszik. ( MTI )

Tags: , , , , , , , , , , ,

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.