december 5, 2013 0

Határon átnyúló zenei együttműködés Zenta és Szeged között

By in Hírek

Közös kulturális eseménysorozat lebonyolítására nyert uniós pályázati forrást a zentai Thurzó Lajos Művelődési és Oktatási Központ, valamint a szegedi Dóm. Az összesen 113 ezer euró összköltségvetésű programnak köszönhetően több orgonakoncert valósult már meg és számos nívós hangverseny várható a jövőben – mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján a szegedi Dóm plébánosa. Kondé Lajos kifejtette: a program januárban indult és jövő júniusban ér véget. A költségeket 85 százalékban állja az uniós pályázat, a többi a magyar állam támogatása, emellett 20 százalék a közös önrész mértéke. Január óta Zentán befejeződött a Jézus Szíve Templom orgonájának rekonstrukciója, ezt aztán zenei programok követték. Emellett ősszel már megrendezték a vajdasági városban az Egyházzenei Fesztivált.

szegedi dom

Szegeden neves orgonisták léptek már fel, ezt kiegészítve orgona bemutató előadások zajlottak, hogy a szélesebb közönséggel is megismertessék a székesegyház Angster orgonáját. Eddig már több mint kétezren vettek részt az egyórás előadásokon, nagy részük diák volt. A koncertek is tovább folytatódnak. A projekt felvezető szakaszát követően rövidesen tartanak egy orgona mesterkurzust is Szegeden és Zentán, majd kórustalálkozók lesznek jövő májusban, de előkészületben van a Dóm orgonáját bemutató reprezentatív kiadvány megjelentetése is. ( MTI )

Tags: , , , , , ,

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.