november 26, 2013 0

Viktor, avagy a gyermekuralom a kolozsvári magyar színházban

By in Hírek, Ku!t ajánló

Silviu Purcarete rendezésében mutatja be pénteken Roger Vitrac Viktor, avagy a gyermekuralom című drámáját a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Az előadást beharangozó keddi sajtótájékoztatón Silviu Purcarete a 20. századi francia drámairodalom megkerülhetetlen, monumentális alkotásának nevezte a művet, amelyet sokszor állítottak már színre, de amelynek – szerinte – soha nem volt sikere. A sikertelen próbálkozások közé sorolta azt az előadást is, amelyen az egykor általa vezetett bukaresti Bulandra színház adta elő a szöveg románra általa átültetett változatát.

©  Biró István 2007

“Nem tudom, sikerül-e megszakítani itt Kolozsváron a sikertelen előadások hagyományát” – jegyezte meg a világhírű román rendező. Purcarete szerencsésnek tartotta, hogy a francia szöveg adaptációját és nem a fordítását viszik színre Kolozsváron. Hozzátette, az eredeti szöveg csak francia nyelven és csak a francia kulturális közegben működik. A rendező elmondta: megérzés volt részéről, hogy a darab bizonyos részei az opera nyelvén érvényesülnek jobban. Ezért a kolozsvári előadást a Párizsban élő román zeneszerző, Vasile Sirli zenéje teljesíti ki. Purcarete hozta magával Kolozsvárra Dragos Buhagiar bukaresti díszlet- és jelmeztervezőt, aki megannyi előadásban dolgozott együtt vele. ”Hogyne érdekelt volna a kolozsvári munka, hiszen ez a legjobb és leghomogénebb társulat Romániában. Az itt bemutatott előadások magukért beszélnek” – jelentette ki Buhagiar, aki azt is megjegyezte, hogy nem a színházak anyagi lehetőségei a meghatározók a színpadkép kialakításában.  A sajtótájékoztatón a Viktor apját alakító Bogdán Zsolt színművész elmondta: Silviu Purcarete rendezése során mindig arra ébred rá, hogy mennyire keveset is tud a színházról. ( MTI )

Tags: , , , , , , , ,

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.