augusztus 26, 2013 0

Olvasás Éjszakája- amikor nem alszol

By in Ku!t ajánló

Először rendezik meg az Olvasás Éjszakáját szeptember 13-án. A csatlakozó fővárosi és vidéki könyvesboltok igazán izgalmas programokkal készülnek.  ”Az olvasás továbbra is a legtöbbek által és a legdemokratikusabban hozzáférhető művészeti ág, ami rengeteg problémán át tudja segíteni az embert, ezért nagyon fontos, hogy fenntartsuk. Ezért is jött létre 2011-ben az alapítvány.” – mondta Lafferton Kálmán, Supka Géza alapítvány elnöke. Az Olvasás Éjszakája egy három fő helyszínnel és több, mint 15 csatlakozóval rendelkező, egy napos fesztivál, a három legnagyobb magyar könyvterjesztő cég, a Libri, a Líra és az Alexandra egyformán a fesztivál mögé állt, így az ő budapesti könyvesházaik szolgálnak fő helyszínekként. A hagyományos felolvasások sem szorulnak ki teljesen a repertoárból, a programok nagyrésze azonban szabadabb, interaktívabb lesz, amolyan földön ülős, bensőséges hangulatú. A zenés programok mellett , a könyvkötésbe és a nyomdák működésébe való bepillantás mellett akár Varró Danit is kihívhatjuk egy pókermeccsre, vagy éppen a felolvasásokra improvizáló illusztrátorok munkáját nézhetjük meg. Dollák-Saly Róbert az olvasás káros hatásairól tart előadást, míg Závada Péter zsidó bölcsességeket kínál egy-egy viccért cserébe. Közel 80 fellépő kínál különféle programokat. A fesztiválra a belépés ingyenes, támogatásokat várnak, amit az „Én még olvasok. És te?” feliratú szilikonkarkötők megvásárlásával tehetnek meg.

 

Tags: , ,

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.